Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Számos tudományterületen kiválóak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói

Szöveg: honvedele.hu / uni-nke.hu |  2019. április 30. 11:12

Összesen 55 minősített helyezést értek el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A XXXIV. OTDK-ról 16 első, 19 második és 20 harmadik helyezést, valamint 41 különdíjat hoztak el a tudomány iránt elkötelezett fiatalok.

https://www.uni-nke.hu/hirek/2019/04/29/szamos-tudomanyteruleten-kivaloak-az-nke-hallgatoi

A versenyre az intézmény négy karának (ÁKK, HHK, NETK, RTK) és egy önálló intézetének (KVI) hallgatói öt tudományterületen összesen 190 pályamunkával neveztek, amelyek közül 175-öt be is mutattak. Ebből 25 az Államtudományi és Közigazgatási Kar hallgatói nevéhez fűződik, akik az állam- és jogtudományi szekcióban, a társadalomtudományi szekcióban, a közgazdaságtudományi szekcióban, valamint a had- és rendészettudományi szekcióban 5 minősített helyezést (2 első, 1 második és 2 harmadik helyezés) és 10 különdíjat érdemeltek ki.

1599201808

A Rendészettudományi Kar a hagyományoknak megfelelően a karok közül idén is a legtöbb pályamunkát (48) delegálta az OTDK-ra, melyből csaknem 45-öt mutattak be. Az állam- és jogtudományi szekcióban bemutatott pályamű különdíjban részesült, míg a had- és rendészettudományi szekcióban elhangzott 43 prezentációval 4 első, 7 második és 2 harmadik helyezést értek el a hallgatók, akik hat különdíjat is átvehettek a zsűritől.

1599201808

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Karról idén kizárólag a had- és rendészettudományi szekcióba érkezett nevezés, összesen 37, amiből a hallgatók 36-ot be is mutattak. A 4 első, 3 második és 4 harmadik helyezés mellett 8 különdíjat is kaptak a honvéd tisztjelöltek.

1599201808

A Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karról minden korábbinál több, összesen 45 pályamunka érkezett négy szekcióba (állam- és jogtudományi, humán tudományi, társadalomtudományi, valamint had- és rendészettudományi), amelyek közül néhány kivétellel csaknem az összeset be is mutatták. Ezekkel szerzőik 3 első, 5 második és 8 harmadik helyezés mellett 11 különdíjat is szereztek.

1599201808

A Katasztrófavédelmi Intézet hallgatói közül az állam- és jogtudományi szekcióban indult versenyző egy különdíjjal gazdagodott, míg a had- és rendészettudományi szekcióban bemutatott 26 dolgozattal a pályázók 3-3 első és második, 4 harmadik helyezést, és 6 különdíjat szereztek.

1599201809

Szöveg: Fecser Zsuzsanna
Fotó: Szilágyi Dénes