Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Peking aggodalmát fejezte ki a Tajvani-szoroson átkelő amerikai hadihajók miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. április 30. 9:58

Peking aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államoknak azzal kapcsolatban, hogy az amerikai hadsereg ismét hadihajókat küldött a Tajvani-szorosba – közölte Keng Suang a kínai külügyminisztérium szóvivője április 29-ei, hétfői sajtótájékoztatóján.

A szóvivő hangsúlyozta: a kínai fél figyelemmel kísérte, és teljes mértékben ellenőrzése alatt tartotta az amerikai hadihajók mozgását. Hozzátette: Tajvan kérdése a kínai-amerikai kapcsolatok fontos és érzékeny eleme, ezért Kína arra kéri Washingtont, hogy tartsa tiszteletben az egy Kína elvét, valamint az Egyesült Államok és Kína közösen kiadott három nyilatkozatában foglaltakat, továbbá járjon el megfelelő körültekintéssel a Tajvant illető kérdésekben, hogy elkerülhetőek legyenek a kétoldali kapcsolatokat és a Tajvani-öböl békéjét negatívan befolyásoló események.

Az amerikai védelmi minisztérium Washingtonban helyi idő szerint vasárnap este jelentette be, hogy aznap két rombolóhajójuk haladt át a szárazföldi Kínát és Tajvant elválasztó szoroson. A lépéssel az Egyesült Államok elkötelezettségét kívánta kifejezni a szabad és nyitott indiai-csendes-óceáni térség iránt – közölték. Peking álláspontja szerint azonban az egy Kína elve alapján az 1949-től saját politikai vezetéssel rendelkező Tajvan a szárazföldi Kínához tartozó terület, így a 130-180 kilométer széles Tajvani-szoros Kína területi vizeihez tartozik.