Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százegy esztendeje halt hősi halált a levegő lovagja

Szöveg: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis |  2019. május 28. 10:49

Május 24-én emlékeztek meg Szolnokon a helikopterbázis névadójáról, Ittebei Kiss József hadnagyról. A levegő lovagja, az első világháború egyik legeredményesebb magyar pilótája százegy évvel ezelőtt vesztette életét. Utoljára 1918. május 24-én szállt fel repülőgépével, ahol csak a túlerő tudta legyőzni.

1599203464
Balogh Ádám főhadnagy, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Speciális Ejtőernyős Kiképző Csoport csoportfőnök-helyettese ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Bázisunk névadója rövid élete alatt, bátorságával és lovagiasságával bizonyította, hogy még a történelem véres viharaiban is megőrizhető az emberiesség."

1599203464
Ittebei hadnagy szolgálata alatt tizenhét légi csatát nyert, kilencet úgy, hogy földre kényszerítette az ellenfeleit. Az utolsó felszállásánál egy légi harcban, fegyvereinek meghibásodása miatt védtelenné válva találat érte gépét, lezuhant és életét vesztette. A fiatal katona háromszor kapott arany vitézségi érmet, négyszer I. osztályú ezüst vitézségi érmet, ötször II. osztályú ezüst vitézségi érmet, háromszor bronz vitézségi érmet, és viselte a Károly csapatkeresztet is. Temetése napján, 1918. május 27-én küldték meg a császári parancsot, amely alapján 1918. május 20-i hatállyal hadnaggyá léptették elő. Az olaszországi perginei temetőben helyezték örök nyugalomra. A szertartás előtt egy ellenséges kötelék jelent meg, és koszorút dobtak le, amelynek szalagján angol, francia és olasz nyelven az alábbi felirat volt olvasható: „Utolsó üdvözletünk a bátor ellenfélnek".

1599203464
A megemlékezésen dr. Koller József dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka, helyőrségparancsnok, illetve a bázison települt katonai szervezetek és intézmények parancsnokai helyezték el a megemlékezés koszorúit Ittebei Kiss hadnagy emlékművénél. Az eseményen jelen volt az Ittebei-kötelék, akik a koszorú elhelyezése mellett Ittebei-emlékfelvarrót adtak át Koller dandártábornoknak.

1599203464
Szabó Imre zászlós és Juhász István szakaszvezető, a Repülő Műszaki Zászlóalj és a Művelettámogató Zászlóalj katonái különleges ajándékot adtak át: egy helikopter faroklégcsavar-lapátját, amelyre ráfestették a levegő lovagja jelentős életszakaszait, egy légigyőzelmet, egy Ittebei-portrét, valamint a temetését, ahol az ellenséges gépek dobják le a már említett koszorút. Az emléktárgy megtekinthető a bázis fogadó épületében, ahol a már kialakított emlékhelyen őrzik a továbbiakban.

1599203465
Fotó: MH 86. SZHB