Szelfi

Ritkaság, ha valaki már óvodás korában tudja, mi lesz, ha nagy lesz. Simon Annamária esetében eleve ilyen kijelölt (eleve elrendeltetett?) pályáról beszélhetünk, hiszen óvónője javasolta: szép hangja miatt érdemes lenne ének-zene tagozatos általános iskolába felvételiznie. Azt persze az óvó-néni nem tudta, hogy már akkor is érdemes lett volna a kislányt, mondjuk játék pisztollyal is megismertetnie.

Amint azt a törzsőrmester asszony meséli, arra kérdésre, hogy milyen hangszeren szeretne játszani, rögtön rávágta: fuvolán vagy gitáron. Az idők folyamán azután a fuvola, ez a kecses hangszer lett a társa. Olyannyira, hogy Kaposvár után, a későbbiekben, a Pécsi Zeneművészeti Főiskolán is fuvolista szakon szerzett diplomát. Innen megint csak nyíl egyenes út vezethetett volna valamilyen szimfonikus zenekarba, de mivel tanárával nem jöttek ki jól, maradt a tanítás. Illetve…

„Emlékszem, egyik délután ültem a zeneteremben, és vártam a növendékem, amikor megcsörrent a telefonom. Egy ismerősöm, Ruff Tamás hívott, aki akkor már a kaposvári helyőrségi zenekar karmesteri posztjának várományosa volt. (Napjainkban, őrnagyi rangban szolgál Székesfehérvárott.) Megkérdezte, nem szeretnék-e katonazenész lenni. Mivel tudtam, hogy a következő évben kevesebb növendékem lesz, kapva kaptam az alkalmon. Találkoztunk, elmondta, miről szólna ez a munka. Akad bennem egy kis adag vagányság, úgyhogy azt válaszoltam: Tudod, mit Tamás? Hajrá, jövök, vágjunk bele. Így kerültem vissza Kaposvárra, egyben így lettem katona" – eleveníti fel a kezdeteket Simon Annamária törzsőrmester.

Azután hozzáteszi, igazából nem tudta, mire is számíthat. Csupán akkor szembesült valójában a katonaélet szépségeivel (és kevésbé bájos oldalaival), amikor alapkiképzésen vett részt, Szentendrén. Mint mondja, a kiképzés alaki részével semmi problémája nem akadt, viszont – katonanő ide vagy oda – a mai napig nem lelkesedik túlságosan a fegyverekért, de persze pisztollyal és gépkarabéllyal is kellő rutint szerzett már.

„Az alakzatban végrehajtott zenélés viszont egészen más tészta" – fűzi hozzá mosolyogva.

„Nem tagadom, hogy az első szakalaki programom tanulásakor akadtak nehéz pillanataim. A fiúk úgy fogalmaznának: hisztiztem. Teljesen új volt számomra, bele kellett rázódnom. Képzeljük el, hogy fuvolázás (vagy pikolózás) mellett kell különféle összetett mozgásokat, ritmusra végrehajtanunk. Figyelni arra, hogy mikor, melyik alakzatba kell átmennem, ott hol a helyem, közben pedig nem mellékesen ott a hangszer is. Ez mindenképpen kihívás, amibe bele kellett tanulnom" – világít rá a katonazenész hölgy arra, hogy a sokak által igen kedvelt gyepshow-k (vagy szakalaki bemutatók) milyen komoly felkészülést igényelnek.

Adódik persze az elméleti kérdés, hogy mi különbözteti meg a katonazenekart egy civil zenekartól, és van-e egyáltalán létjogosultsága annak a szakmának, amit ő saját bevallása szerint a mai napig nagyon szeret.

„Éppen mostanában beszélgettem valakivel erről. Az illető, sarkosan fogalmazva, eléggé haszontalannak ítélte a katonazenekarok létét. Ilyenformán viszont akkor önmagában a művészet is haszontalan lenne. Szerintem a Magyar Honvédség rajtunk keresztül tud a legjobban szórakoztatni, illetve képes kapcsolatot tartani a civil lakossággal. A visszajelzések minden esetben pozitívak – tehát úgy tűnik, hogy igencsak van ránk igény. A mi zenekarunk is állandóan teltházas koncerteket ad. Ilyen például a minden évben megrendezett adventi koncert. Illetőleg adventi koncertek, mert egy ideje már két egymást követő napon is fellépünk. Szintén nagyon népszerűek a különböző katonazenekari fesztiválok, és ezeken is rendre bebizonyosodik: az emberek szeretik a katonazenét és a katonazenészeket is" – állítja a művésznő.

Hab a tortán, hogy Simon Annamária főtörzsőrmester tagja a kaposvári katonazenészekből alakult Vattacukor nevű, gyermekdalokra szakosodott zenekarnak is.

„Kollégákkal kezdtünk el beszélni arról, hogy milyen jó lenne egy gyerekzenekart alapítani. Én énekelnék, lenne dobos, gitáros, basszusgitáros, billentyűs. Szerencsére összejött. Névkeresgélés közben merült fel a vattacukor elnevezés. Jópofának tűnt, és a gyerekek is kedvelik ugye… Leszámítva a laktanyai nyílt napokat és egyéb katonai gyermekrendezvényeket, különféle civil rendezvényeken (például falunap) szoktunk játszani, és szeretnénk előbb-utóbb egy-egy névnapra, születésnapra is eljutni. Szerencsére az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred mindenben támogat minket. Mellesleg mindig szerettem énekelni, de sosem tanultam. Tavasszal koncertet adtunk a Szivárvány Kultúrpalotában, ahol belemerültünk kissé a könnyűzene világába is. Nagyon szeretem a jazzt – hallgatni és énekelni is, úgyhogy ott énekesként is színpadra léptem. A visszajelzések szerint jól sikerült" – mondja Simon Annamária, aztán órájára néz. Hamarosan kezdődik a következő fellépés, így már csak arra marad idő, hogy kifejtse: sokáig szeretne még katonazenész lenni. Meglátása szerint a jó fizikum ebben a speciális szakmában is fontos, bírni kell a zenei kiképzést. No, meg a sok szelfizést…

Ne tévesszen meg senkit, de a manapság már fémből készült fuvola a fafúvós hangszercsaládba tartozik. Kistestvére pedig a pikoló, amit nagyon magas hangjáról lehet felismerni – merthogy kiszól a zenekarból. Simon Annamária törzsőrmester szerint ez némi többletfelelősséggel is jár, hiszen a pikolós szólamát bizony mindenki tisztán hallja…

Forrás: Magyar Honvéd 2015. szeptember