Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szükség esetén további katonai erők vonhatók be a járvány elleni küzdelembe

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: archív illusztráció |  2020. április 20. 20:18

Jelenleg mintegy ezerötszáz katona dolgozik a járvány miatt kialakult feladatokon, de szükség esetén a honvédség további erői is bevonhatók a koronavírus elleni védekezésbe – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az Origónak adott interjújában.

1596078377

Benkő Tibor hangsúlyozta: a járvány miatti veszélyhelyzetből adódó többletmunkák mellett a honvédelmi törvényben meghatározott alapvető feladatokat is ellátja a honvédség, folynak a kiképzések, a képzések, a felkészítések és a külföldi missziós munkák is. A miniszter kiemelte a déli határvédelmi szolgálat mellé beérkezett nyugati és északi határzárási feladatokat, illetve a személy- és teherforgalom számára kijelölt humanitárius korridor mentén tapasztalható katonai jelenlétet. Mint mondta, a katonai rendészek a városokban, a közterületeken is jelen vannak, és a rendfenntartási tevékenység mellett ellenőrzik a kijárási korlátozások betartását is. A haderő emellett őrzés-védelmi feladatokat is ellát a védekezésben szükséges eszközök, felszerelések, egészségügyi berendezések vonatkozásában, ameddig ezeket ki nem szállítják a kórházakba.

Benkő Tibor szólt a katonák által ellátott biológiai mentesítési tevékenységről. Megemlítette, hogy jelenleg százöt létfontosságú vállalatnál látnak el segítő tevékenységet a Honvédelmi Irányító Törzsek, ötvenegy kórházban pedig katonák töltik be a kórházparancsnoki tisztséget. A miniszter elmondta: jelenleg mintegy ezerötszáz katona dolgozik a járvány miatt kialakult feladatokon, de további több ezer katonát készítenek fel, és amennyiben a helyzet megkívánja, akár további erőket is be tudnak vonni a felsorolt feladatokba.

1596078377

A katonák egészségének védelméről szólva Benkő Tibor úgy fogalmazott: ezen a téren a honvédség kiterjedt tapasztalatokkal rendelkezik, hiszen katonáink a békeidőszakokban is gyakran fordulnak meg olyan területeken például Ázsiában, illetve Afrikában, ahol sajnos előfordulnak járványügyi helyzetek. A katonák védelmét, védekezésre való felkészítését emiatt mindig elsődleges prioritásként kezeli a haderő.

A miniszter mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vesz a vírus elleni védekezésben, és tisztességesen helyt áll, illetve betartja az előírásokat. „Most az a legfontosabb az emberek számára, hogy aki csak tud, maradjon otthon, mert ezzel hozzájárul, hogy megvédje azokat az embereket, akiknek dolgozni kell, vagy éppen a járvány megfékezése miatt kell munkába mennie" – hangsúlyozta Benkő Tibor.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.

1596078377