„Talán a lélegzetvételed kivételével minden megváltozik”

Balázs Ágnes százados mögött sokrétű szakmai életút áll. Eredetileg lövész volt, de dolgozott kiképzőként is, sőt, robbantómester, pedagógus, had- és biztonságtechnikai mérnök, valamint e-learning tananyagfejlesztő is. Több alkalommal szolgált NATO alárendeltségű misszióban, többek közt a koszovói hadszíntér parancsnokságának egyik nemzetközi csapatában. Jelenleg az MH Ludovika Zászlóalj századparancsnok-helyettese. Nyílt és egyenes ember. Következetes és határozott, egyben emberközpontú vezető, aki szerényen és nagy szakmai alázattal beszél nem mindennapi sikereiről. Mindezek mellett 5 éve egy kisfiú gondoskodó édesanyja. Úgy gondolom, sok nő példaképévé válhat abban a tekintetben, hogyan lehet a honvédség kötelékében és anyaként egyaránt teljesíteni. Hiszen katonának lenni egykor még csupán csak álom lehetett a nők számára.

„Ha egyszer megkérdeznék tőlem: melyik az a kérdés, amit a legtöbbször hallottam az elmúlt húsz évben, akkor azt felelném, hogy a következő: »miért szerettem volna katona lenni?«. Ma egyébként már teljesen másért szeretem ezt a hivatást, mint amiért a kezdetek kezdetén beleszerettem. Nem a mai tapasztalatommal adnék választ a kérdésedre, hanem annak a 14 éves kislánynak a gondolataival, aki akkor voltam, mikor ez megfogalmazódott bennem. Valamikor a kilencvenes évek derekán kezdődött, egy Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei kis faluban, Zsurkon. A közismert határváros, Záhony szomszédságában folyamatos és nagy létszámú volt a határőri jelenlét. Kislányként nagyon izgalmasnak és kihívásokkal telinek tűnt az egyenruhás világ. Nyilvánvaló, hogy annyi idősen fogalma sincs az embernek, hogy milyen szakmát lenne a legcélszerűbb választani. Nekem sem volt erre logikán alapuló érvem. Bennem »csak« egy nagyon erős megérzés volt: ez az én utam, ez az, ami felé mennem kell. A tinédzserek vakmerőségével, bátran mertem bízni a megérzésemben, ezért attól a naptól kezdve tudatosan kerestem a hivatásos katonává válás felé vezető utat. Ezért a mai napig végtelenül hálás vagyok önmagamnak. Így katonai szakképző iskolába jelentkeztem Szentendrére"- mondta a százados.

„Aggódtak, hogy mi lesz velem a közel 400 kilométeres messzi távolban, ebben a nehéz, férfias, megmérettetésekkel teli világban. Ez egy életérzés, tele olyan élménnyel és tapasztalattal, amivel civilként nem lett volna lehetőségem találkozni. Már a pályám korai szakaszában kiderült, hogy nagyon jó érzékem van az emberekkel való szoros együttműködéshez, az ő motiválásukhoz és a fejlesztésükhöz. A mai napig ez az egyik meghatározó eleme, amiért a munkámat szeretem. Olyan összetett feladatokat hajtunk végre, amelyekkel hatékonyabban működővé és biztonságosabbá tesszük a minket körülvevő világot. Számomra ez egy nagyon nemes és különleges küldetés" –  árulta el Balázs Ágnes.                                                   

„A karrierem a sikeres felvételit követően, 2000 nyarán kezdődött. A katonai alapkiképzésemet lövész szakon, a Szentendrei Katonai Szakképző Iskola és Kollégium intézményében kezdtem meg. Az alapkiképzés egy hatalmas vízválasztó minden katona életében. Civilként csöppen bele az ember ebbe az ismeretlen világba, ahol talán a lélegzetvételed kivételével minden megváltozik.  Egyik napról a másikra cserélődik ki minden körülötted. Majd napról napra szép lassan benned is. Átalakulsz. Meg kell tanulni, hogyan öltözz fel, hogy viseld az egyenruhát, mikor milyen felszereléseket kell hordanod, hogyan járj, hogyan legyél alakias, hogyan válj egy kötelék részéve. Ez mind-mind teljesen ismeretlen. Időigényes olyan mélységig önmagadévá tenni, hogy ne görcsös tudatossággal, hanem ösztönből jöjjön. Ez rengeteg önfegyelmet és energiát követel. Meg kell tanulni beszélni katonai szaknyelven, a katonai érintkezés szabályait betartva kommunikálni. Minden pillanatod be van osztva, szabályok tömkelegével találkozol, fegyverekről tanulsz és használod azokat. Folyamatosan megküzdesz önmagaddal és a saját korlátaiddal. Olykor mentálisan, és azt gondolom ez a kulcs, minden fejben dől el, máskor pedig fizikálisan feszegeted a határaidat. Szüntelenül a komfortzónádon kívül létezel, folyamatos önuralmat igénylő új világodban. S később, évek távlatából és tapasztalatával visszatekintve rájössz, hogy az alapkiképzés lesz a legegyszerűbb szakmai dolog, amit valaha csinálnod kellett. Megtanulod, hogy számtalan, egyénileg lehetetlennek tűnő dolog csapatban együttműködve szinte semmiség" – árulta el.

Balázs Ágnes százados pályája altisztként indult, majd tizenegy éven át volt kiképző. A feladatai többsége terepen zajlott. Ha kellett, térdig érő hóban vagy éppen a nyári hőségriadóban tette a dolgát társaival együtt. A legnehezebbnek kezdetben az állomány motiválását tartotta a viszontagságos körülmények között, azonban ezzel szembenézve ráérzett, hogy mikor és hogyan lehet ezt hatékonyan megtenni. „Nem csak az számít, te mennyit tudsz, hanem, hogy abból mennyit vagy képes maradandóan átadni" – vallja, ahogy azt is, hogy több  kollégájától rengeteget tanulhatott.

„Mint ahogy azt a híradásokból is tudni lehet, mi katonák számos területen vagyunk jelen, az egészségügyi feladatoktól kezdve a logisztikán át a katonai rendészeti és határvédelmi feladatokban egyaránt. A Magyar Honvédség vonatkozásában minden támogatást megkapunk, a magyar katona mindig is a hazáért és a benne élő polgárokért, az ő biztonságuk és zavartalan életük szavatolásáért szolgált. Dolgozunk ma is az utcákon, a határon, kórházakban, laborokban nagyobb egészségügyi kockázatnak kitéve. Minden támogatással és szaktudással fel vagyunk ehhez vértezve" – tette hozzá, majd az anyai és a női szerepről mesélt. „Annak idején nem hittem el, hogy egy anya, mint munkaerő sokkal hatékonyabb tud lenni, mint gyermektelenként volt. Azután megtapasztaltam, hogy ez igaz. Anyaként hozzá kell szokni ahhoz, hogy egyszerre rengeteg mindenre figyeljünk és ez sokkal hatékonyabb, gyorsabb munkavégzővé tesz. Továbbá szerintem a stressztűrő képességünk is erősödik, illetve fejlődik a kreativitásunk. Mindezek mellett természetesen vannak nehéz pillanatok" – mesélte a százados, aki jelenleg egyedülálló édesanyaként áll helyt a katonai pályán kívül.

Azoknak, akik katonák szeretnének lenni, azt üzente: ha valakiben megfogalmazódik ez a lehetőség, akkor meg kell próbálnia! Legrosszabb esetben bebizonyosodik, hogy nem tud azonosulni ezzel a világgal és marad minden a régiben. Viszont nem marad bennük a „mi lett volna, ha" érzése. A nőknek pedig azt a tanácsot adná, hogy a honvédség kötelékében se vesszenek el nőnek lenni, ám a feladatokhoz való hozzáállásban ne bontsák a katonai szerepvállalást nemekre, hiszen mindenkit egyénileg kell megítélni.