Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tartalékosok felkészítése az egyetemen

Szöveg: Bencsik Mónika hadnagy | Fotó: MH 2/10. TVZ |  2019. szeptember 1. 9:20

Önkéntes területvédelmi tartalékos kiképzést tartott az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred augusztus 26-30. között. A helyszínt a Miskolci Egyetem biztosította.

1596067267

Az ezred 10. Területvédelmi Zászlóaljának (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) kiképzői a 7. és 8. modult, azaz általános harcászati, területvédelmi és katonai tereptani ismereteket oktatták a tartalékosoknak.

A kiképzendő katonák a harcászati tárgyköröket kedvelik legjobban, hiszen ezek a foglalkozások a leginkább „katonásak": a kiképzés során a tűzpár- és a tűzcsoport-mozgásokat, valamint a harctéri életmentés fogásait is elsajátítják. Nem volt ez másképp az 58 miskolci önkéntes területvédelmi tartalékos esetében sem, akik az egész hetet elméleti és gyakorlati felkészüléssel töltötték. Számukra október első hetében éleslövészettel zárulnak a modulok.

1596067268

A kiképzés helyszínét biztosító Miskolci Egyetemmel kiemelkedően jó az együttműködés. Olyan nagy számban jelentkeznek az egyetemről önkéntes területvédelmi tartalékosnak, hogy a bevonultak önálló hallgatói köteléket alkotnak. Az egyetem tantermeket biztosít az elméleti képzésekhez, 2019. szeptember 16-án pedig ünnepélyes keretek közt adják át az egyetemi toborzópontot – ez a veszprémi és a budapesti után már a harmadik lesz az országban.

1596067268