Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Taszári emlékek

Szöveg: Mészáros Károly százados |  2015. november 19. 13:22

Nyugállományú, valamint aktív katonákkal népesült be november 14-én a Somogy megyei Taszár, hiszen ezen a napon ünnepelték a jogelőd alakulat alapításának 65 évfordulóját. Parancsnokok és beosztottak együtt, több mint kétszázan idézték meg a 2005-ben bezárt repülőtér mindennapjait, a szebb és kevésbé szép emlékeket.

1596004238

Ez a nap a taszári hagyományok ápolásáról szól – mondta köszöntőjében Pataki Sándor polgármester, aki egykor szintén a repülőtér betonján szolgált. Az esemény résztvevői az elhunyt bajtársakra való emlékezésül megkoszorúzták a községben található repülős emlékművet, majd emléktáblát is avattak az egykori helyőrségben szolgáltak emlékére. A régi helyőrségi klub falán – mely ma a község polgármesteri hivatalának ad helyet – az eseményt szervező Magyar Veterán Repülők Szövetsége Somogy Megyei Szervezetének elnöke, Koppány Zoltán nyugállományú százados és Karancz János nyugállományú alezredes, a repülőtér utolsó parancsnoka leplezte le a táblát. Az újonnan felavatott emlékműhöz nemzetiszín szalagot kötött az összes volt parancsnok, aki az eltelt évtizedek alatt irányította a légi bázist. A Magyar Honvédséget Horváth Jenő őrnagy, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kaposvári központjának parancsnoka képviselte.

1596004238

Az ünnepi esemény zárásaként a találkozó résztvevői egy csoportképre is összeálltak, megidézve a taszári repülőtér mindennapjait, melyet Körömi József alezredes légi bemutatója tett teljessé.

A találkozón lehetőség nyílt a helyi repüléstörténeti gyűjtemény megtekintésére is, így az ide látogatók a volt laktanya területére is beléphettek. A Zrínyi Kiadó Taszár 1950-2015 című ezen alkalomból kiadott és terjesztett kiadványa hűen mutatta be az utolsó percig itt szolgáló katonák és civilek teljesítményét.

1596004238

Az 1929-ben kialakított taszári repülőteret 1936-ban kapta meg a hadsereg. A II. világháborúban megsemmisült objektumot az 50-es évek nagyarányú haderőfejlesztés keretében építették újjá 1300 fő munkaszolgálatos kirendelésével 1951-52 között. Az új létesítményt az 1950. november 11-én Tököl-Szilágyi telepen megalakult 50. Vadászrepülő Ezred vette birtokba, melynek jogutódjaként 1958-ban került megalakításra a 31. Honi Vadász-repülő Ezred, 1992-ben pedig a Kapos Harcászati Vadászrepülő Ezred. A délszláv válság időszaka a hajózó és kiszolgáló állománnyal egyaránt kiemelt helytállást igényelt. Az ide települt amerikai egységek támogatására a repülőtéren naponta 30-60 szállítógép fogadását, indítását kellett biztosítani. A 31. Kapos Harcászati Repülőezred megszűnését követően 1997-ben megalakításra került az MH Kapos Bázisrepülőtér. A repülőteret 2005. december 31-én számolták fel, amikor is lakat került egy nagy hagyományokkal rendelkező település katonai pályafutására. Az ezred napját 1989 óta ünneplik november 11-én a jogelőd alakulat 1950-es megalakulása évfordulóján és emlékeznek meg a mai napig is minden évben Taszáron, az egykor itt szolgáltak.

1596004239

Fotó: MVRSZ SME