Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tervek, értékek és eredmények a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. december 9. 12:16

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem felsőoktatási beágyazódásának erősítése címmel rendezett minőségügyi konferenciát – az ÁROP-2.2.21.-2013-2013-0001 Tudásalapú közszolgálati előmenetel elnevezésű projekt részeként – az egyetem december 6-án. A rendezvényen szóba került az egyetem küldetése, a fenntartói elvárások, valamint vázolták a fejlesztés eddig megtett lépéseit, illetve beszéltek a jövő stratégiaépítő elemei.

1595964055

Az első előadást Dr. Klinghammer István felsőoktatási államtitkár tartotta



Az első előadást prof. dr. Klinghammer István, felsőoktatásért felelős államtitkár tartotta, amely során történelmünkből vett példákkal bizonyította – egy nemzet életében nélkülözhetetlen a színvonalas egyetemi oktatás.
Rámutatott, az információs forradalom napjainkban az élet minden területére begyűrűzött, és ez a folyamat az állam életére, működésére is hatással van A sikeres működés érdekében alkalmazkodni kell az új típusú feladatokhoz. Ehhez pedig elsősorban arra van szükség, hogy a nélkülözhetetlen technológiai háttér és a megfelelő oktatási hely biztosítva legyen. Természetesen fontos, hogy legyenek megfelelően motivált hallgatók is – tette hozzá az államtitkár.

Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a fenntartói elvárásokról beszélt, kiemelve, hogy szükség van egy olyan tudásközpontra, ahol a köz szolgálatában állókat képezik ki. Rámutatott, nem elég csupán a tudást átadni, fontos a szellemiség is, melyet a diákok magukkal visznek majd a mindennapokba. Éppen emiatt fontos a múltban kialakított honvédelmi nevelés értékrendjének felélesztése. Emellett nélkülözhetetlen az egységes közigazgatási életpálya megteremtése is.

1595964056

Az előadók vázolták a fejlesztés eddig megtett lépéseit és a jövőbeli terveket

Prof. dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora elmondta: a Ludovikát megalapító törvény annyira előremutató volt, hogy a mai napig megállja a helyét. 1808 óta sokat változott a világ, ugrásszerűen nőtt az egyetemek száma, napjainkban tizenhétezer felsőoktatási intézményben zajlik a képzés. Ez pedig igen kiélezett versenyt teremt az egyetemek között. Rámutatott, ez az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, ahol jelentősen nőtt a jelentkezők száma. Elmondta, az idei évben a nemzetközi igazgatási szak volt a legnépszerűbb a felvételizők körében, ebből kifolyólag a ponthatár is itt volt a legmagasabb. Hozzátette azt is, bár még csak két éve áll az egyetem, máris tízezer hallgató választotta.

1595964056

Érdeklődők a konferencián

Fotó: a szerző felvételei