Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint százan vonultak be Szentendrére

Szöveg: Rédei Istvánné |  2014. szeptember 9. 11:25

Nyolcvankilenc szerződéses legénységi állományú katona, illetve huszonkét szerződéses pályakezdő vonult be szeptember 8-án, hétfőn Szentendrére, az MH Altiszti Akadémiára.

Az újoncokat a laktanyába érkezést követően regisztrálták majd mindegyikükkel szerződést kötött az az alakulat, ahol az alapkiképzést követően szolgálni fognak.

A szerződéskötés után egészségügyi vizsgálaton estek át, megkapták a ruházati anyagaikat, felszereléseiket, majd elfoglalták a kijelölt körleteiket, amelyekben a 14 hetes alapkiképzés során lakni fognak.

1595978460

Az elkövetkező hetekben a Mecséri János Kiképző Osztálynál zajló alapkiképzésen részt vevő katonák számos elméleti és gyakorlati foglalkozás során sajátítják el a katonai szakmai ismeretek alapjait, többek között az alaki kiképzés, általános lőkiképzés, általános harcászati, túlélési ismeretek tudásanyagát, melyeket a gyakorlótéren valóságot megközelítő helyzetben alkalmazniuk is kell.

Az alapkiképzés elméleti és gyakorlati záróvizsgával ér véget, amit az ünnepélyes katonai eskütétel követ.


Fotó: a szerző felvétele