Tóparti idill

Szöveg: Szabó Béla | 2017. július 4. 8:57

A sorkatonaság idején a legtöbb behívott még csak álmodni sem mert arról, hogy szolgálati idejét egy üdülő bárpultjánál töltse le. Csak keveseknek adatott meg ez a lehetőség, de szerencsére köztük volt Domonkos Marcell, az MH BHD KRI 3. Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központ (KORK) jelenlegi vezetője, aki immár a tizennyolcadik szezonját tölti a Mályi-tó partján található „üdülőben”.

Persze mindez nem előzmény nélküli, hiszen a szerencse mellett sok más is kellett ahhoz, hogy valaki a maga, a vendégei és elöljárói legnagyobb megelégedésére ennyi éven keresztül „helyben maradjon" – derül ki a vele folytatott beszélgetésből. Például a tudatos pályaválasztás és a hatékony tervezés. Miskolcon tanult a Vendéglátóipari Szakközépiskolában, s a harmadik évben már Ausztriában, egy síközpontban töltötte szakmai gyakorlatát felszolgálóként, majd hamarosan visszahívták, immár étteremvezetőnek.

– Szakmailag és a nyelvtanulás szempontjából is nagyon hasznos időszaka volt ez az életemnek – mondja Domonkos Marcell, aki a szakközépiskola elvégzése után a miskolctapolcai Park Hotelben helyezkedett el. Itt érte a behívóparancs, és Demők Jánosnak, az üdülő akkori vezetőjének köszönhetően került a tóparti objektumba. A „katonai üdültetési szakmában" Demők János neve fogalom: majd harminc évig vezette „Mályit".

– Rengeteget tanultam Jánostól a vendéglátásról, a vezetéselmélet rejtelmeiről, egyáltalán a szakmáról – jegyzi meg Domonkos Marcell, aki szintén nem tehette rosszul a dolgát, mert az évek folyamán a sorkatona „büfésből" előbb élelmezési vezető, majd üdülővezető-helyettes, végül pedig, Demők János nyugállományba vonulása után, üdülővezető lett.

– Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy 2013-ban parancsnokunk, Kun Szabó István vezérőrnagy (akkor még dandártábornok) bizalmat szavazott nekem – mondja a KORK vezetője, s a Mályiban eltöltött nap bennünket is meggyőz a döntés helyességéről. Mert Domonkos Marcell minden szavából és tettéből kitűnik az igazi „vendéglátós véna".

Megtudom tőle, hogy a 3. KORK kéthektáros területén tizenegy faházban, öt kőházban és egy parancsnoki faházban várják a vendégeket. A faházak szigeteltek, fűthetők, terasszal, új nyílászárókkal, zuhanytálcás fürdővel, WC-vel rendelkeznek, s mindegyikben van tévé- és rádiókészülék. Minden lakóegységben található telefon (HM-vonallal), és az üdülő egész területén elérhető az internet-szolgáltatás. Ami pedig a kulináris élvezeteket jelenti: légkondícionált éttermük hatvanhat fő étkeztetésére alkalmas, de ha egybenyitják új különtermükkel, akkor száztíz főt is ki tudnak szolgálni egyszerre. Az étteremhez tartozik egy szintén „légkondis" terasz, büféjükben pedig elérhető árakkal és rugalmas nyitvatartással állnak a vendégek rendelkezésére. Ami pedig a vendéglátós szemléletet, a kiszolgálás nívóját jellemzi: látogatásunk napján húsleves, sajttal töltött rántott csirkemell rizibizivel és palacsinta volt a menü. A palacsintát úgy tálalták, hogy fahéjas cukorból kiöntve egy táncoló delfinpár is díszítette a tányért. Nem nagy befektetés, de már ettől a Gundelben érzi magát az ember. Visszatérve a „száraz tényekre": kiképzési rendezvényeken 59, pótágyakkal együtt 69 vendéget tudnak fogadni, míg az üdültetési időszakban ez a szám 59/74. Van két állandó, klimatizált előadótermük (50 és 25 fős), amelyek mindegyike rendelkezik saját előtérrel, illemhelyiséggel és kiskonyhával. De található ott két, előadóteremmé átalakítható, 30–30 fős befogadóképességű, projektorral és vetítővászonnal felszerelt helyiség is.

Mint minden KORK, a Mályiban található is „többfunkciós". Helyet adnak a katonai kiképzési és oktatási rendezvényeknek, biztosítják az aktív állomány regeneráló pihentetését, illetve a hétvégi családi, baráti társasági találkozókat. Ők is részt vesznek a határ menti feladatokban (szakács és felszolgáló biztosításával, havi rendszerességgel), de van egy speciális feladatuk is: a Magyar Honvédség búvárai rendszeresen náluk tartják kiképzéseiket, gyakorlásaikat, merüléseiket. A Mályi-tóban 2–6 méter között tudnak merülni a búvárok, ha mélyebb vízre van szükségük, akkor a közeli Nyéki-tóra mennek, de akkor is náluk laknak. Mindezeken kívül két különlegességgel is rendelkeznek: az egyik a gyermektáboruk. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatósága szervezésében idén már harmadik alkalommal látnak vendégül 8–16 éves fiatalokat. Másik sajátosságuk a „koktélbár", amely a KORK büféjéből nőtte ki magát: ma már a Magyar Honvédség számtalan rendezvényére hívják őket, az ország minden pontjára. De bárki is érkezik, bármilyen céllal Mályiba, unatkozni biztos nem fog.

– Nálunk a vendéglátás lényege, hogy a vendégnek ide csak megérkeznie kell, a többi a mi dolgunk. Szórakoztatásukról (a teljesség igénye nélkül) foci, kosárlabda, teniszpálya, kondícionálóterem, játékterem, sószoba, csónak, kerékpár, vízibicikli, szauna, rendszeres filmvetítés, napozóstég, horgászat és bográcsozás gondoskodik. Ezek mindegyike térítésmentesen vehető igénybe, kivétel a horgászat, ahhoz napijegyet kell váltani – sorolja Domonkos Marcell.

Mályi abban is különbözik a többi „kis" KORK-tól, hogy náluk hosszabb a szezon: márciustól november végéig vannak nyitva. Mekkora stábbal fogadják a vendégeket? – kérdezem, hiszen ilyen széles skálán mozgó szolgáltatással és időintervallummal valószínű, hogy minden munka megszervezését háromszor is meg kell fontolni.

– Jelenleg húsz fős az állománytáblánk, de szerencsére idén, a főszezonban már többen leszünk. Anyaalakulatunk, a Szurmay-dandár és a HVK Személyzeti Csoportfőnökség humánszolgálati osztályának vezetése, átlátva feladataink sokrétűségét, a főszezonban 4+3 fő felvételét engedélyezte számunkra – mondja az üdülővezető.

De nem csak ezzel támogatják Mályit: egyebek mellett idén már a bevétel egy részét is visszaforgatják a fejlesztésbe. Ami pedig a húsz állandó munkatársat jelenti, már meg sem lepődöm, amikor hallom: egyik szakácsával Domonkos Marcell együtt sorkatonáskodott itt, a másikat a Park Hotelből csábította át, nem külső cég, hanem saját embereik látják el az őrzés-védelmet, és még a közmunkaprogramból is bevontak munkatársakat.

– Itt mindenkinek legalább két-három munkaköre van – mondja, s valóban: látogatásunk idején kertészük éppen szobát festett, mázolt. Amikor van egy szusszanásnyi idejük, akkor minden dolgozó – beleértve az üdülővezetőt is – az aktuális feladatban vesz részt. Egyebek mellett házakat festenek, parkot ápolnak.

Arra is kapok választ, hogy miként lehet motiválni az embereket, hogy több munkakört is ellássanak.

– Egy egyre inkább fejlődő, ám azért még mindig nem „Dunántúli színvonalú" régióban az emberek megbecsülik a munkalehetőséget, a tisztes fizetést és főképp a hadsereg nyújtotta biztos egzisztenciát – mondja Domonkos Marcell, de szavaiból más is kiderül. Egy régóta együtt dolgozó csapat van Mályiban, ismerik és segítik egymást, a vezető – amint van egy kis szabadidejük – csapatépítésre viszi őket, odafigyel mindenki problémájára, s mint mondja: egy-egy jó szó többet ér minden másnál. Ekkor megmutatja bal karján lévő óráját. Először nem értem miért, majd megmagyarázza.

– Mindig mondom munkatársaimnak, hogy olyanok vagyunk, mint egy óra. A számlap mutatja az időt – a valós helyzetet, az elvégzett munkát –, de alatta számtalan kisebb-nagyobb fogaskerék található. Ha ezek közül csak az egyik nem működik, a számlap sem mutat semmit.

Aztán a vezetőből megint előbújik a vendéglátós, marketinges: elém teszi az általuk készített, vendégeknek szánt prospektust, amely teljes betekintést nyújt az üdülőről, valamint a környezetről, továbbá Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye látnivalóiról. Tőle is hallom: egy tóparti pihenőhely legnagyobb ellensége a rossz idő, de ők ilyenkor is kínálnak elfoglaltságot vendégeiknek. Aztán a terveikről beszél: a Szurmay-dandárnak köszönhetően egyre több fejlesztésbe tudnak belefogni, többek között most egy mobil kemence beszerzését tervezik, amelynek segítségével akár csülköt is tudnak sütni vendégeikkel közösen, a „teremtsünk igazi tóparti idillt!" jegyében.

Végezetül megkérdezem: az üdülővezető miként bírja már tizennyolc éve a „gyűrődést", de rájövök később, ez egy felesleges kérdés volt. Nem „gyűrődik", hanem nagyon élvezi a „kicsiben is nagybetűs vendéglátást". Az sem utolsó szempont, hogy mindig maga mellett tudhatta a család támogatását is. Feleségét tizenhét éve ismerte meg – miért is nem csodálkozom: itt, Mályiban –, hét esztendeje házasok, és nevelik hatéves kisfiúkat. Azt is megtudom, hogy miután a dandár vezetése mindvégig bizalmáról és támogatásáról biztosította, a közeli Nyékládházán vett házat, hogy minél közelebb legyen munkahelyéhez.

– Nekünk az a feladatunk, hogy vendégeinknek mindig a maximumot nyújtsuk. A legnagyobb elismerés számunkra, ha a távozó vendég beköszön a konyhába, a büfébe vagy hozzám, és megköszöni az itt eltöltött napokat – teszi hozzá zárszóként Domonkos Marcell.