Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Továbbra is össze kell fognunk”

Szöveg: Takács Vivien |  2017. június 3. 19:33

„Fontos, hogy országszerte haladjuk meg azt a történelmi traumát, amelyet Trianon jelent nekünk” – hangsúlyozta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott rendezvényen Budapesten június 3-án, szombaton.

1596033673

A Bartók Béla úti B32 Kultúrtér és Galériában az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának 97. évfordulójáról emlékeztek meg. A honvédelmi miniszter elmondta: azzal a döntéssel, hogy június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánították, megerősítették a hitet egymásban.

Dr. Simicskó István kiemelte: a mostani időszakban különösen fontos a nemzeti összetartozás, mert Európában és a világ más területein is egy sajátos folyamat indult el. „Egy hihetetlen mértékű tömeges bevándorlás, egyfajta új típusú honfoglalás indult el, amely arra figyelmeztet minket, hogy nekünk, magyaroknak – itt, a Kárpát-medencében – egy új típusú nehézséggel kell szembenéznünk."

1596033674

A nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott beszédében a honvédelmi miniszter elmondta: a kultúránkat, a nyelvünket és azt a tudást, amit ránk hagytak szüleink, nagyszüleink, tovább kell vinnünk és át kell adnunk gyermekeinknek. „Továbbra sem szabad elengedni egymás kezét, továbbra is össze kell fognunk, hiszen a magyarság mindig csodákra volt képes, ha összefogott" – zárta gondolatait a honvédelmi miniszter.

A rendezvényt a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes műsora színesítette.

1596033674

A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés.


Fotó: Rácz Tünde