Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Túlélésből jeles

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta |  2013. május 6. 9:30

Az idei év legfontosabb feladatait teljesíti az MH 5. Bocskai István Lövészdandár a Hajmáskér térségében található gyakorlótéren. A zászlóalj harccsoport „BÁTOR HARCOS 2013” gyakorlatával párhuzamosan a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj a „REJTETT PORTYA 2013” elnevezésű gyakorlatát kezdte meg az elmúlt héten. Ennek keretében a katonák túlélési ismereteinek felfrissítésére és fejlesztésére is sor került.

1595953573

A szokásos harcászati begyakorlásokon és lövészeteken túl most arra készültek a felderítők, hogy mi a teendő akkor, ha ismeretlen terepen, étel és víz nélkül, mostoha időjárási körülmények között kell – akár több napon keresztül – megoldaniuk önmaguk ellátását és védelmét.

Egy különleges technikával tanultak meg vizet tisztítani. Szén, kavicsok, homok és moha segítségével készítettek egy – az akár sáros víz ihatóvá tételére is alkalmas – szűrő-berendezést. Az élelmük előteremtésének érdekében különböző csapdákat alkottak meg. A tűz gyújtását pedig az ősi, csiholásos módszer segítségével gyakorolták.

1595953574

A negyedik feladat a menedék készítése volt. A katonának sátorlapból is, de ha az nem áll rendelkezésre, akkor a természet adta anyagokból is ki kell tudnia alakítania egy olyan jól álcázott menedéket, ami ha szükséges, elrejti őt és megvédi a kedvezőtlen időjárási viszontagságoktól.

A „REJTETT PORTYA 2013" gyakorlat fontos eleme egy francia-magyar cserekiképzés, amelyen a felderítő zászlóalj kijelölt állománya és 12 francia katona vesz majd részt az elkövetkező napokban a bakonyi gyakorlótéren.

1595953574

Fotó: a szerző felvételei