Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb eredményes lőgyakorlat

Szöveg: Regős Teréz |  2016. április 6. 8:34

Az idei év első kiképzési ciklusát teljesítette március utolsó napján az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységének Honvéd Díszzászlóalja.

1596011436

A lőgyakorlatot 25 kilométeres menetgyakorlat előzte meg, amit Csobánkán hajtottak végre a zászlósalj katonái. A felkészülést Szűcs Péter őrnagy, az alegység törzsfőnöke vezette, aki elmondta:„a katonák 15 kilogrammos zsákkal, fegyverrel és felszereléssel teljesítették a feladatot. A kiképzés a püspökszilágyi lőtéren folytatódott. A díszzászlóalj a 2016-os kiképzési ciklusában most először hajtott végre kézifegyverekkel lőgyakorlatot és kézigránátdobást."

1596011436

A lövészetet Zsolnai Tamás alezredes, a zászlóalj parancsnoka vezette, aki hangsúlyozta:„az alapvetően védelmi jellegű lőgyakorlatok az egyes számú pisztoly- és egyes számú gépkarabély-lőgyakorlatból, valamint az I/A kézigránátdobó gyakorlatból álltak, amelyek a katonák lőkészségének fenntartásához és az alaprendeltetésből fakadó fegyveres szolgálatok ellátásához szükségesek. A mostani lőgyakorlatot a megjelent állomány jó eredménnyel teljesítette."

1596011437

Fotó: Honéczy Júlia