Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újoncok a tatai laktanyában

Szöveg: Petrovics Renáta |  2014. október 15. 9:31

Leendő szerződéses legénységi és altiszti állományú katonák vonultak be alapkiképzésre Tatára, az MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz október 13-án, hétfőn.

1595980812

A beérkezés napja elsősorban az adminisztrációról szólt. Először az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság munkatársaival egyeztették az adataikat a leendő katonák. Ezt követően a szerződéskötés következett azzal az alakulattal, ahol az alapkiképzést követően szolgálnak majd. A „papírmunka" után a kiképzendők átvonultak a laktanya egészségügyi központjába ahol egészségügyi vizsgálatok és oltás várt rájuk. A nap második felében az újoncok felvették a felszerelésüket ezt követően elfoglalták az elhelyezési körleteiket.

A most bevonult, leendő szerződéses legénységi, valamint altiszti állományú katonák alapkiképzése januárig tart, amit a dandár lövészzászlóaljának bázisán létrehozott ideglenes alegység, az alapkiképző század vezet. Az újoncok a kiképzés során elsajátítják a katonai szakmai ismeretek alapjait, valamint – egyebek mellett –  alaki kiképzésen, általános lőkiképzésen vesznek részt, illetve megismerkednek az általános harcászati és a túlélési ismeretekkel. 

1595980812

Fotó: A szerző felvételei