Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újratervezés – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. január 16. 12:14

A trianoni diktátum a honvédegészségügyet sem hagyta érintetlenül, a fejlődés a rejtés időszakát követően kapott igazi lendületet.

A Tanácsköztársaság bukását követően készült hadseregszervezési terv szerint 1920. január 10-től a Népjóléti Minisztérium hatásköréből a Honvédelmi Minisztériumhoz került vissza a katonai egészségügy. Az 1920. június 4-én kelt trianoni békeszerződés azonban mindent felülírt. A dokumentum katonai intézkedései szerint létrejött – és a szövetséges ellenőrző bizottságok felügyelete alatt működő – magyar haderő fejlődésének az 1927. március 31-ig tartó állandó kontroll, valamint az ország nehéz gazdasági helyzete szabott határt. A honvédegészségügy fejlesztése is csupán szerény keretek között, illetve rejtve, a Belügy- és a Népjóléti Minisztérium részeként valósulhatott meg. Részint ezért nem adtak ki az egészségügyet érintő új szervi határozványt és szolgálati szabályzatot sem két évtizeden át; a honvédorvosi tisztikar is az 1913-ban napvilágot látott szervezési határozat szerint tevékenykedett.A Honvédelmi Minisztérium 1939-ben döntött az új szervi határozvány megalkotásáról, ami aztán 1940-ben vált valósággá – az orvosi tisztikar szervezetére vonatkozóan. A dokumentum ugyanakkor a régi határozat csekély módosítással kiadott változata lett. A honvédorvosok létszámát, szolgálati alkalmazását, valamint rendfokozati elosztását az 1938-ban elkezdődött folyamatos fejlesztési program miatt nem állapították meg véglegesen. Ezt a Honvédelmi Minisztérium évente kiadott szervezési rendeletei, rangsorolásai tartalmazták. Az 1940–1944 között megjelent tiszti rangsorolások szerint a honvédség tényleges szolgálatot teljesítő orvosi létszáma 428–500 fő között mozgott.Az egészségügyi segédszemélyzet altisztjeinek oktatása a budapesti központi egészségügyi altiszti tanfolyamon történt, s ugyancsak ott kapott felkészítést a legénységi állomány; a kurzus kéthavi alap- és négy hónap egészségügyi képzésből állt.

További részletek a Magyar Honvéd magazin január 17-én megjelenő számában!