Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnep ez a nap!

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2016. december 13. 9:15

Ünnepélyes keretek között tettek honvédesküt azok a szerződéses legénységi állományú katonák, valamint pályakezdő tisztek és altisztek, akik október 3-án kezdték meg tízhetes alapkiképzésüket Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

1596024620

„Ünnep számunkra a mai nap, hiszen fiatal katonáink fogadalmat tettek. Fogadalmat, melyben elkötelezték magukat a haza védelmére"– mondta a rendezvényen Bozó Tibor dandártábornok, az alakulat parancsnoka, hozzátéve: „Nagyon nemes küldetést teljesített a Mecséri János Kiképző Osztály, hiszen az elmúlt tíz hétben áldozatos munkával tanították meg önöket a katonai alapmesterség szabályaira. A tanulási folyamat azonban az iskolában nem fejeződik be. Ahhoz hogy jó katonák legyenek, be kell illeszkedniük, el kell fogadtatniuk magukat parancsnokaikkal, katonatársaikkal és meg kell tanulniuk a beosztással járó kötelmeiket."

1596024620

Az eskütételt követően a Magyar Honvédség legfiatalabb katonái visszatérnek „anyaalakulatukhoz", ahol megkezdik tényleges katonai szolgálatukat.

1596024620

Fotó: a szerző felvételei