Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva: Nincs közös javaslat a kivonulásra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 13. 10:22

Az Egyesült Államok és Oroszország javaslatot adott át december 11-én, vasárnap az aleppói lázadóknak, amely lehetőséget biztosítana a harcosoknak és családjaiknak, illetve más civileknek arra, hogy biztonságban elhagyják a várost – közölték szíriai lázadócsoportok képviselői a Reuters hírügynökséggel. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint viszont Moszkva cáfolta, hogy ilyen közös orosz–amerikai javaslat létrejött volna.

A Reutersnek nyilatkozó szíriai ellenzéki tisztségviselők elmondták: a lázadók még nem adtak választ a javaslatra, amely lehetővé tenné, hogy „biztonságban" és „emelt fővel" távozzanak Aleppóból.

Az elképzelés értelmében – amelynek másolata a Reuters birtokába jutott – a szíriai kormányerők vennék át az ellenőrzést valamennyi olyan kelet-aleppói körzetben, amely jelenleg még a lázadók kezén van. Cserébe a korábban az an-Núszra Front nevet viselő dzsihadista csoport harcosai az északnyugat-szíriai Idlíb tartományba távozhatnának, más lázadócsoportok tagjainak pedig lehetőségük lenne máshova is menni, akár a török határhoz közeli területekre, Aleppótól északkeletre – derül ki a javaslatból.

Az amerikai–orosz javaslatot 48 óra alatt végre lehetne hajtani, az ENSZ felügyelete mellett. A lázadóknak hátra kellene hagyniuk nehézfegyverzetüket, de lehetővé tennék nekik, hogy könnyűfegyverzetet vigyenek magukkal.

Az oroszok támogatását élvező szíriai kormányerők és szövetségeseik az utóbbi hetekben heves offenzívát folytattak a Kelet-Aleppót ellenőrző lázadók ellen, egyre szűkülő területre szorítva őket és több tízezer civil lakost.

„Amit nyugati ügynökségek jelentenek, az nem feltétlenül felel meg a valóságnak" – fogalmazott Szergej Rjabkov orosz védelmiminiszter-helyettes a RIA jelentése szerint. Oroszország tovább dolgozik azon, hogy létrejöjjenek a megfelelő feltételek az emberek Aleppóból való biztonságos kivonulásához. „A fegyveresek kivonásának kérdése különálló megállapodások témáját képezi. Ez a megállapodás még nem jött létre, nagyrészt azért, mert az Egyesült Államok elfogadhatatlan feltételekhez ragaszkodik" – idézték a miniszterhelyettest a hírügynökségek. Az orosz és az amerikai szakértők közötti tárgyalások folytatódnak Genfben – tette hozzá Rjabkov.