Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi szentmise a Mátyás-templomban

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. február 17. 11:44

A katolikus tábori lelkészi kar – Bíró László tábori püspök, katonai ordinárius vezetésével – ünnepi szentmisét mutat be a Budavári Nagyboldogasszony Plébániatemplomban, azaz a Mátyás-templomban február 19-én, szerdán 18 órakor, a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat újbóli felállításának huszadik évfordulóján.

Húsz esztendővel ezelőtt, 1994-ben – negyven éves kényszerű szünet után – folytathatta munkáját hazánkban a tábori Lelkészi Szolgálat. A szentmisén megemlékeznek minden katonáról, aki a haza védelmében vesztette életét, valamint azokról a tábori lelkészekről, akik az 1848-49-es szabadságharcban, az első és második világháborúban a katonákat segítették lelkipásztori szolgálatukkal.

A szentmisét követően, 19 órakor, a „Téged Isten dicsérünk" című, DVD kiadványt is megtekintheti a közönség, amely egy ünnepi összeállítás a Légierő Zenekar – Veszprém által játszott egyházi népénekekből.