Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Utcabáli forgatagban a toborzók

Szöveg: J. L. |  2016. szeptember 4. 14:28

Immár 24. alkalommal rendezték meg az Angyalfolki Utcabált Budapest XIII. kerültében augusztus utolsó vasárnapján.

1596019230

A fesztivál szervezői számos kulturális programmal készültek, a rendezvény mégis a népzene és a folklór jegyében telt. A gyermekprogramok, a vásári mutatványosok és a vidámpark mellett az esemény kiemelkedő színfoltja volt az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP)1. Katonai Igazgatási Központ (1. KIK) toborzó sátra.

1596019230

A központot Jóni Lászlóné őrnagy és Csuha Ádám őrmester képviselte, akik a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület meghívásának tettek eleget. A toborzópontot számos látogató kereste fel, akik felvilágosítást kaptak a toborzóktól a katonai szolgálatvállalás feltételeiről, a katonaélet szépségeiről.

Az utcabálon ismét lehetett pályázni az „Angyalföld Tiszteletbeli Főszakács" címre. A nyárbúcsúztató rendezvény zárásaként a Cimbaliband és a Ghymes együttes szórakoztatta a résztvevőket. 

1596019231

Fotó: Kiséri-Nagy Ferenc