Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Útmutató a kommunikációhoz

Szöveg: Snoj Péter |  2016. október 6. 11:50

A Magyar Honvédség alakulatainak kommunikációs tisztjei, altisztjei és közalkalmazottjai részére tartott továbbképzést a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztálya, október 4-én és 5-én Balatonakarattyán.

1596021033

Az MH Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központban tartott kétnapos rendezvényen az alakulatok kommunikációs munkatársai előbb elméleti előadásokon vettek részt, majd gyakorlatban is kipróbálhatták felkészültségüket. Ebben a HM Zrínyi Nonprofit Kft. újságírói és a Katonai Filmstúdió szakemberei voltak segítségükre, akik két kamera- és egy rádióstúdió tréninghelyszínnel várták a résztvevőket. Az egymást váltó csoportok betekinthettek a közösségi média világába, valamint bepillanthattak a fotóriporterek munkájának mindennapjaiba is, megismerve a fotográfia-készítés és a képszerkesztés alapelveit is.

1596021033

A foglalkozások legfőbb célja az volt, hogy a kommunikációs beosztásban szolgáló katonák és civilek megismerjék a média működését, annak igényeit és elvárásait. A rendezvényen közel hetvenen vettek részt a Magyar Honvédség valamennyi alakulatát képviselve.

1596021033

Fotó: Kálmánfi Gábor