Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Utolsó útjukra indulnak a rendszerből kivont harc- és gépjárművek

Szöveg: Balatoni Kitti | Fotó: Ruzsa István |  2020. május 12. 19:49

Harc- és gépjárműveket szállítanak el Tatáról, az MH 25. Klapka György Lövészdandártól a Magyar Honvédség központi raktáraiba. A város vasútállomásán május 12-én olyan technikai eszközök kerültek fel a vasúti kocsikra, amelyeket már kivontak a rendszerből vagy működésképtelenek.

1596079111

Többek között BRDM alvázra telepített páncélzott járműveket, Uaz típusú terepjárókat, Kamaz teherautókat, valamint híradó gépjárműveket vagoníroztak be kedden a tatai vasútállomáson. 

A vasúti szállítás  gyors és hatékony átcsoportosítást tesz lehetővé, illetve ezzel a módszerrel szállítják el azokat a haditechnikai eszközöket is, amelyek a közúti közlekedésben nem vehetnek részt.

1596079107

Az elszállításra szánt eszközök vontatással, illetve egy speciális targonca segítségével kerültek a pőrekocsikra. Oláh László alezredes, a dandár logisztikai főnöke úgy fogalmazott: a berakodási feladat összetett, nagy odafigyelést és precíz kivitelezést kívánó művelet. „A technikai eszközökből a kilátás nem teszi lehetővé a 360 fokban való tájékozódást. A biztonságos vontatás érdekében nagyon fontos, hogy a gépjárműben ülő és annak közelében dolgozó személyzet tudja azt, hogy mi található körülöttük. Emiatt zászlókkal irányítják a folyamatokat a katonák" – mondta az alezredes, hozzátéve:  szerelvényenként  22-25 vasúti kocsival, a hadrendből már kivont, valamint működésképtelen harc- és gépjárműveket  szállítanak a központi raktárakba. Kiemelte: a tatai alakulat évente több alkalommal hajt végre vasúti átcsoportosítást, azonban a mostani bevagonírozás a megszokottól eltérő feladat,  így tartogatott számukra kihívást.

1596079106

A tatai lövészdandár laktanyájából indult utolsó útjára egy  SZNAR-10 típusú, mozgó célfelderítő radarállomás is, amely korábban a Magyar Honvédségben a tüzérség felderítési feladatait támogatta. „Elsősorban a mozgó célokat detektáltuk ennek segítségével. Ez az utolsó tüzérfelderítő lokátorállomásunk az osztálynál, ami fölött sajnos elmúlt az idő"- mondta Molnár László főtörzsőrmester, a 101. Tüzérosztály törzsütegének  vezénylőzászlósa. Azt is elárulta, hogy az eszköz Tápiószecsőre kerül.

A tatai  inkurrencia anyagok  szállítása tervezetten május közepéig tart.

GALÉRIA

Címkékközlekedés