Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Valami laktanya”

Szöveg: Faragó Fanny |  2018. február 15. 8:16

A 2017 nyarán forgatott Valami Amerika 3 filmprodukció nagy részét a Petőfi Sándor laktanyában vették fel. Az itt filmezett börtönjelenetekről Herendi Gábor filmrendező és Faragó András színművész mesélt.  

1599181677
Az akciódús film története szerint a főszereplő Tamás, Ákos és András, minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerül a szélhámos Alexnek, a rendőrségnek és a maffiabandáknak köszönhetően. Bár a film bevezetésében csak úgy ropognak az automata fegyverek, a konfliktus a börtönben teljesedik ki igazán…

„A Petőfi-laktanya forgatás szempontjából tökéletes helyszín volt, hiszen a már nem műkődő fogdarészleget alig kellett átalakítanunk a felvételekhez. A filmben szereplő cellajeleneteket, a börtönös castingot és a ruhaosztást is a laktanyában vettük fel, körülbelül tíz forgatási nap alatt. A helyszínre – többek között – a világosítás, a smink, a büfékocsi és a kellékek miatt több teherautóval érkeztünk. Olykor elég nagy rumlit tudunk csinálni" – mondta el érdeklődésünkre a produkció sajtótájékoztatóján Herendi Gábor, a film rendezője, producere és forgatókönyvírója.

1599181677
Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonái olykor még programjaik átszervezésével is gördülékenyebbé tették a forgatást. „Az érzékeny mikrofonok miatt baj lett volna, ha a rögzített hangot bezavarják külső zajok, így a katonaszakértők áthelyezték a laktanya távolabbi pontjaira azokat a rendezvényeket, melyek nehezítették volna a felvételt. A katonai csapat szívélyesen segítette a stáb munkáját, amit ezúton is szeretnék megköszönni" – mesélte a rendező.

1599181677
A Valami Amerika 3 szereposztása nagyrészt követi az első két részét, de új színészek is feltűnnek a mozivásznon. Faragó András, a filmben Mónika Sándort alakító színművész a laktanyai forgatásokra emlékezett. „Az alaksorban található egykori katonai fogdák a filmben börtöncellaként funkcionáltak. Itt vettünk fel egy izgalmas jelentet is, amikor egy ipari mosógépbe gyömöszölve próbáltuk szóra bírni az egyik szereplőt. A kicsit pikánsabb zuhanyzójelenetnek is a laktanya egykori fürdőrészlege adott otthont" – monda a filmben szereplő két rivális maffiabanda egyik tagja.

A forgatások alatt a laktanyában megszokott módon zajlott az élet. „A jelenetekre várakozva láttuk elvonulni teljes fegyverzetben a díszőrséget, sőt a szünetekben még sortüzet is hallhattunk. A forgatások alatt lehetőségünk volt körbenézni a helyszínen, és több használaton kívüli hadieszközt is sikerült szemügyre vennünk" – tudtuk meg Faragó Andrástól. A színművész hozzátette: „Én ugyan nem voltam katona, de a laktanyai élet nem ismeretlen számomra. Az Angyalbőrben című filmsorozat forgatásán – Mammut szerepében – mondhatni a budaörsi laktanya volt az otthonom."

1599181678
Fotó: Wlcsek András (Valami Amerika 3 produkció), a szerző felvételei

Címkékkultúra