Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Választás volt a Honvéd Nyugdíjpénztár közgyűlésén

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. november 29. 7:29

Megtartotta tisztújító küldöttközgyűlését a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár. A rendezvény legfontosabb napirendi pontja az új Igazgatótanács és Ellenőrző Bizottság tagjainak megválasztása volt, Fodor Lajos maradt az elnök

1595963705
Tisztújító küldöttközgyűlést tartott a Honvéd Nyugdíjpénztár

Az Igazgatótanács és az Ellenőrző Bizottság tagjainak és elnökének megválasztása, az alapszabály valamint a befektetési politika és a választható portfóliók szabályzatának módosítása volt a közgyűlés fő témája.

A tagok egybehangzó véleménye alapján továbbra is Fodor Lajos marad az Igazgatótanács elnöke, míg dr. Puskás Attila az Ellenőrző Bizottság elnöki posztját töltheti be a következő öt évben. Nagy többséggel választották az Igazgatótanács tagjává dr. Balogh András Józsefet, dr. Koncz Pált, Sulyok Jánost, dr. Tóth Lászlót, Varga Jánost és Varga Valériát valamint az Ellenőrző Bizottság tagjává Hudák Katalint, dr. Tarján Gábornét, Tóbis Gábort és Tóth Lászlót.

1595963706
Fodor Lajos maradt az igazgatótanács elnöke

Újraválasztása után Fodor Lajos elmondta: hivatalos elemzések és dokumentumok is igazolják, hogy a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár Magyarország egyik legjobban működő nyugdíjpénztára. Most, hogy öt évre lehetőséget kapott egy új vezető testület, mindennél fontosabb a korábbi értékek, a pénzügyi világban néha sajnos kissé furcsán hangzó becsület, tisztesség és egyenesség megtartása, hiszen hosszútávon ez szolgálja a pénztár és a befektetők érdekeit.

A pénztár jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, a végéhez ért a közszolgálati nyitás is. A most megválasztott vezetők talán legfontosabb feladata az lesz, hogy kiteljesítsék és a gyakorlatba is átültessék ezt a folyamatot. A feltételek ma már adottak ahhoz, hogy az egyenruhások pénztárát kinyitva, azt bővítve, szélesítve „az állam embereinek" pénztárává válhasson az intézmény. Eközben megmarad a Honvéd név, mint a fő brand, és természetesen minden eddig elért kiváló eredmény. Reményünk szerint több tag érkezhet a közszférából is – mondta el a honvedelem.hu kérdésére válaszolva Póda Jenő ügyvezető igazgató.

1595963706
Póda Jenő, a pénztár ügyvezető igazgatója

Hozzátette: minél több tagja van a pénztárnak, annál hatékonyabban tudnak működni a pénzpiacon, hiszen a járulékos költségek jobban megoszlanak. Kiemelte, a pénztár tagjai az elmúlt két esztendőben igazán szép hozamoknak örvendhettek.

Fotó: Galovtsik Gábor