Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért a Hadifogolynapló

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. november 18. 19:24

Tegnap véget ért a több mint négy évvel ezelőtt indított „százéves blogunk”, azaz a Hermann Ernő „Hadifogolynapló 1914-1918” című kötetében megjelenő naplóbejegyzések közzététele – napra pontosan 100 évvel a leírt események után.

Az első bejegyzés 2014. augusztus 28-án jelent meg a honvedelem.hu-n, azóta szinte minden nap egy-egy új fejezetet tettünk közzé. Felidézve a száz évvel ezelőtti történéseket, valamint tisztelegve a hősök és az áldozatok emléke előtt.

Hermann Ernő első világháborús hadi- és hadifogolynaplója 2014-ben került a Zrínyi Kiadóhoz. A mintegy 2500 gépelt oldalt kitevő napló több mint négy év eseményeit mutatja be. Felidézi az érzéseket, a reményt, a megpróbáltatásokat és a hétköznapokat, amelyeket a katonák a csatamezőn, a hadifoglyok pedig a szibériai táborokban éltek meg. A napló szerkesztett változatát még abban az évben, könyv formájában ki is adta a Zrínyi Kiadó.

Bár a „százéves blogban" újabb bejegyzések már nem jelennek meg, a napló elektronikus formában továbbra is elérhető lesz a honvedelem.hu-n.