Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vetélkedő Görgei Artúr emlékére

Szöveg: Takács Vivien |  2018. május 18. 16:51

„Görgei és a szabadságharc hadserege” címmel rendeztek vetélkedőt a napokban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán. A versenyen három katonai és két civil csapat indult.

1599187246
A május 16-i vetélkedőt megelőzte egy pályázat, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) dékánja Görgei Artúr tábornok születésének 200. évfordulója alkalmából hirdetett meg az egyetem karainak és minden hazai és határon túli egyetemi (bölcsész, tanár és bármely) kar hallgatóinak. A háromfős csapatoknak egy tudományos igényű tanulmányt kellett írniuk Görgei Artúr élete, katonai pályafutása és működése, a személyéhez kötődő hadművészet, vagyis hadsereg-vezetési és harcvezetői tevékenysége témakörben.

1599187246
Dr. Csikány Tamás ezredes, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola vezetője, a zsűri elnöke érdeklődésünkre elmondta: az egész vetélkedő célja, hogy a Görgei-év kapcsán megszólítsák a felsőoktatásban hallgató diákokat. Megtudtuk, hogy a vetélkedőn öt csapat vett részt: három az NKE HHK karáról, egy az NKE nemzetközi karáról, egy csapat pedig a Szegedi Tudományegyetemről indult, hogy összemérjék tudásukat.

„Fontosnak tartottuk, hogy a Görgei Artúr által képviselt értékeket továbbvigyük, hiszen a katonahősök múltját meg kell becsülni" – fogalmazott dr. Pohl Árpád ezredes, az NKE HHK dékánja köszöntőbeszédében. Elmondta, idén ünnepeljük Görgei Artúr tábornok, az egyik legdicsőbb magyar hadvezér születésének 200. évfordulóját.

1599187246
A vetélkedőn – amit most tartottak először – a középiskolai tananyagon túlmutató, kicsit játékos feladatokkal találkozhattak a hallgatók. Volt fegyver- és egyenruha-ismeret, illetve totó is.  

1599187246
Első helyen az NKE HHK negyedéves katonai vezető szakos honvéd tisztjelöltjei végeztek. A második helyezést a Szegedi Tudományegyetem BTK csapata érte el, míg a dobogó harmadik fokára az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar biztonságpolitikai szak hallgatói állhattak.

A rendezvényt a NKE HHK Hadtörténelem, Filozófia és Kultúrtörténet Tanszék szervezte.

1599187247
Fotó: a szerző felvételei