Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezénylőzászlósok az altiszti akadémián

Szöveg: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy |  2016. október 25. 7:09

Kétnapos vezénylőzászlósi értekezletnek adott helyet a szentendrei MH Altiszti Akadémia. Ez alkalommal az egység- és alegységszintű rangidős altisztek vettek részt a tanácskozáson, összesen mintegy kilencvenen.

1596021982

Az őszi negyedéves értekezletet Bozó Tibor dandártábornok, az alakulat parancsnoka nyitotta meg. Kiemelte a rangidős altisztek szerepének jelentőségét az alakulatok vezetésének és a mindennapi feladatok ellátásának támogatásában. Mint fogalmazott: a vezénylőzászlós a parancsok jobbkeze, mindenben támaszkodik rá, mind a döntések előkészítésben, mind pedig a végrehajtásban támogató szerepe van. A parancsnok hangsúlyozta: az MH Altiszti Akadémián mindig szívesen látott vendégek az altiszti állomány vezetői.

1596021982

A megnyitót követően Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa értékelte az elmúlt időszakot, összegezte az elért eredményeket és az altisztek előtt álló kihívásokat.

A vezető altiszti értekezlet két napján számos előadó tartott előadást és fórumbeszélgetést a belső kommunikáció, a lakhatás, a humánstratégia és az altisztképzés vonatkozásában.

1596021982

A második napon a konferenciát megtisztelte jelenlétével dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, aki fórumbeszélgetésen válaszolt az állományt érintő kérdésekre.

1596021982

Fotó: a szerző felvételei