Világháborús centenárium – Zarándoklat indul Galíciába
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. augusztus 1. 12:15Zarándoklat indul az első világháború emlékére Galíciába augusztus 1-jén, szombaton.
A zarándokok az első világháborúban magyar szempontból fontossá vált galíciai városokat látogatják meg, valamint felkeresik és megkoszorúzzák a háborúban hősi halált halt magyar katonák sírjait – ismertette Budai András.
A program első lengyelországi állomása az első világháború kiemelkedően fontos csatáinak városa, Przemysl lesz. A városban található Európa harmadik legnagyobb, eredeti állapotában 45 kilométeres erődrendszere, amelyet az első világháborúban 131 ezer, köztük 60-70 ezer magyar katona védett – tette hozzá.
A zarándokok ezután Gorlicébe utaznak, majd meglátogatják a százéves évforduló alkalmából felújított luznai katonai temetőt. Onnan a magyarsághoz sok szállal kötődő, a „legmagyarabb lengyel városnak is nevezett Tarnowba" mennek, ahol felkeresik többek között Bem apó mauzóleumát, valamint a Petőfi parkot – mondta Budai András.
A zarándoklat a limanowai katonai temetőben zárul szentmisével.
A zarándokok lelki vezetője Bíró László tábori püspök lesz.