Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vitéz harcosok emlékét őrzik Öcsödön

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. november 16. 18:06

A közelmúltban az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság 8. Kiképző Százada és előkészítő részlege első világháborús emlékműavatáson vett részt önkéntes területvédelmi tartalékos katonák bevonásával.

1596041234
Az önkéntesek részére az első „bevetések" egyike volt a rendezvény, amit maximális fegyelemmel és elhivatottsággal teljesítettek. A tervek szerint az alföldi tartalékos alegység megkapja a „68"-asok hadrendi számát is, így a 68. sorgyalogezredben szolgáló jászokra és kunokra jellemző katonai csapathagyományokat továbbviszik, azok újjáéledhetnek korunkban.

Az emlékmű az első világháború után épült egy korabeli országgyűlési határozat alapján, de az eltelt idő és a természet megviselte, mindenképp felújításra volt szükség. A restaurálási munkálatoknak köszönhetően immár újra büszkén hirdeti a Nagy Háború harcosainak vitézségét.

A 68. sorgyalogezred állományába egykor – a jelmondatukhoz híven („Jászok, Kunok Előre!") – Jász- Nagykun-Szolnok megyéből vonultak be a katonaköteles polgárok, így öcsödi polgárok is voltak szép számmal soraikban. Az ezred kiválósága kitűnt több összecsapásban: Galíciában, Szerbiában, Olaszországban. Számos magas szintű kitüntetést kaptak, de súlyos árat fizettek érte: jelentős veszteséget szenvedtek el a háború alatt. Többször került szorongatott helyzetbe az egység, de mindig kiválóan helytállt, számos alkalommal fordított meg egy-egy elveszettnek ítélt ütközetet.

Fotó: MH HFKP