Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zalaegerszegen avattak emléktáblát a vívómester tiszteletére

Szöveg: honvedelem.hu / zaol.hu |  2018. október 13. 10:48

Katonai tiszteletadás mellett avattak emléktáblát Zalaegerszegen, a Kvártélyház udvarán Hegedűs István katona-vívó­mester emlékére október 9-én.

1599194607
Az ünnepségen ismertették Hegedűs István életútját. Elhangzott: 1909-ben született Zalaegerszegen, majd a katonai szolgálatát is itt teljesítette. 1937-ben kiváló eredménnyel végzett a Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd és Sporttanár és Vívómester Képző Intézetben.

1599194607

Később Jutason csapataltisztképző, sportoktató, majd négy évig a Ludovika Akadémián is sportoktató és vívómester volt. Hadifogsága után a sárvári cukorgyárban dolgozott, majd 1952-ben kémgyanú vádjával letartóztatták, kilenc hónapot töltött börtönben. 1956-ban Kolumbiába távozott, ahol a katonai tengerészeti akadémia elismert vívómestere volt.

1599194607

1972-ben találkozott ismét fiai­val Münchenben, ahol a kisebbik, Hegedűs Csaba birkózó olimpiai bajnok lett. A rendszerváltás után tért ha­za családjához, 1994-ben hunyt el.

1599194608

Gausz Tamás, a Magyar Szablyavívó Iskola zalaegerszegi képviselője Hegedűs Istvánról elmondta: Kolumbiáig vitte a magyar katonavívás hírét, s mellette Borsody Lászlóról is szólt, aki módszerével világsikerre vitte a magyar vívókat.

1599194608

Megható beszédben emlékezett meg édesapjáról, beleszőve családjuk történetét és sportpályafutását is dr. Hegedűs Csaba olimpiai, többszörös világ- és Európa-bajnok birkózónk, majd Máday Norbert, a Magyar Szablyavívó Iskola alapítója mondott beszédet.