Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zrínyi Miklós emlékezete a HHK kari napján

Szöveg: Tasi Tibor | Fotó: Szilágyi Dénes |  2020. február 3. 17:18

Zrínyi Miklós emléke ma is él, azt elkötelezetten ápolja a Magyar Honvédség, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Zrínyiekhez kötődő települések – erről beszélt az ünnepi szónok a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar napján. Mint elhangzott: a kar felelőssége óriási a haza védelmére való felkészítés során.

1596075688

A HHK kari napja Zrínyi Miklós mellszobrának megkoszorúzásával kezdődött a Hungária körúton, a nevét viselő laktanya és egyetemi campus területén. Koszorút helyezett el Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára, Pohl Árpád dandártábornok, a HHK dékánja, Sári Szabolcs ezredes, a MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka, valamint a Magyar Honvédség Parancsnokságának képviselői, a hadvezérhez és családjához köthető települések, a csáktornyai Zrínyi Gárda képviselői és a Franjo Tuđman Horvát Védelmi Akadémia elöljárói.

1596075689

Az ünnepség a díszteremben folytatódott, ahol a HHK dékánja a Zrínyi Miklós születésének 400. évfordulója alkalmából szervezett emlékévről és a kar előtt álló kihívásokról is beszélt. „Zrínyi kultusza él" – utalt Pohl Árpád dandártábornok arra, hogy a hős hadvezér emlékét elkötelezetten ápolja a Magyar Honvédség, az NKE és a Zrínyi életében érintett települések. A dékán szólt a Zrínyi nevét viselő Hnvédelmi és Haderőfejlesztési Programról, amellyel fél évszázados technológiai ugrásra készül a honvédség, a német haditechnika fogadására két hónapos csapatgyakorlat lesz ebben az évben. Pohl Árpád bejelentette: február elsejétől a biztonság – és védelempolitikai képzések visszatérnek a HHK-ra, ennek keretében 250 civil hallgató tanul majd ott. A kar felelőssége óriási, ugyanis – az országban egyedüliként – egyszerre több nemzedéket készít fel több szinten is a haza védelmére, a honvéd tisztjelölttől a tábornokig.

Az ünnepségen elismeréseket is átadtak. A NATO főtitkára NATO Szolgálati Érdemjelet adományozott Papp Tibor ezredesnek, a Katonai Vizsgaközpont parancsnokának. Zrínyi Miklós Emlékgyűrűt kapott Komjáthy Lajos József alezredes, az Összhaderőnemi Műveleti Tanszék vezetője, míg a kiváló oktató címet Forgács Balázs őrnagy, a Hadászati Tanszék docense érdemelte ki. Szigetvár Zrínyi Miklós díját idén Németh József Lajos, az Elektronikai Hadviselés Tanszék egyetemi docense kapta. Emellett Hadtudományi Emlékplakettet négyen, Dékáni Emléktárgyat és dicsérő oklevelet heten kaptak.

1596075691

Az ünnepség folytatásában, a Zrínyi Emlékév kari nyitányaként Padányi József vezérőrnagy tartott előadást az elmúlt évek Zrínyi-kutatásairól. A Hadtudományi Doktori Iskola vezetője kiemelte: bár a család nevét, a „szigetvári hős" Zrínyi Miklós alapozta meg, Zrínyi Györgytől Zrínyi Péteren át II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem édesanyjáig, Zrínyi Ilonáig egy egész család örökségéről kell beszélni. A kutatások Zrínyi-Újvár feltárására irányultak, ám ezáltal a Zrínyi Miklós által kiépített védelmi erősségek rendszere is bemutatható. Padányi József kiemelte: a Zrínyi Miklós által kiépített védelmek megnehezítették a török betöréseket a Mura folyó térségében, ennek a rendszernek a „legerősebb szelete", első eleme Zrínyi-Újvár volt. A védelem fontos eszköze volt az a halastó, amely a terep kihasználásával a vár felé vezető utat zárta le, de a Zrínyi-árok is, amely a Mura vizét átvezetve a Kanizsa-patakon jelentős területet zárt le és megnehezítette a török áttörést – sorolta az erősségeket a professzor, aki beszélt Zrínyi-Újvár megtalálásáról, amelynek helyét a korábbi korok kutatói is csak sejtették.

A kutatócsoport az elmúlt években Zrínyi-Újvár ostromának nyomait kereste a legmodernebb eszközökkel a talajradartól kezdve a légi szkennelésen át a helyiek emlékeiben kutatva. A 40 ezer török által ostromolt vár helyén számos muskétagolyó került elő, amelynek mérete, roncsolódása kinyitotta az ostrom történetét és közelebb vitt a vár helyéhez. Később a bástyákat és a török lőállások helyét is sikerült azonosítani, de rátaláltak a földvár cölöpsorainak maradványaira is és rekonstruálták az építmény falait.  A leletegyüttest azóta egyebek mellett lelettérképen mutatták be, Beleznán emlékszoba létesült és elkészült Zrínyi-Újvár makettje is. A publikációk közül a legfrissebb pedig éppen a HHK napján jelent meg.

GALÉRIA