Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hegyen–völgyön

Szöveg: Dr. Varga József |  2012. január 27. 18:26

A testnevelési követelményekben évente két alkalommal előírt menetgyakorlat a katonák fizikai álló- és tűrőképességének fejlesztését, a közösségi szellem és az egymás iránt érzett felelősség erősítését is szolgálja. A szentendrei MH Altiszti Akadémia (MH AA) törzsfőnöke, Deme Tibor ezredes legalábbis ezt tartotta szem előtt, amikor a 2012. évi menetgyakorlatokat készítette elő.

1595930709
Az év első, 6 kilométeres menetgyakorlatára – amelyet az MH Altiszti Akadémia vezető beosztású katonái részére szerveztek – január 24-én került sor. A menetvonal a Pilis hegység festői szépségű, ám néhol rendkívül meredek kaptatókkal átszegdelt részein vezetett keresztül a Lajos-forrás – Bölcső-hegy – Hosszú-rét – Lajos-forrás útvonalon. 

A menetgyakorlatot tovább nehezítette a korábban leesett, ám már olvadásnak induló hó is, amely helyenként sártengerré változtatta a terepet, máshol pedig csúszós jégpáncél várta a katonákat. A csúszós, meredek emelkedőkön a hegymászókötél is előkerült…

Az év első, könnyített felszereléssel végrehajtott „alapozása" azt a célt szolgálja hogy előkészítse a havi rendszerességgel és egyre hosszabb útvonalon, feladatokkal nehezített menetgyakorlatokat – mondta Deme ezredes, akitől megtudtuk azt is, hogy a menetgyakorlatok önmagukban nem elégségesek a fizikai állapot szinten tartásához vagy javításához. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a rendszeres testedzés és a megfelelő alapozás.

1595930710

 Fotó: Kelemen Veronika