Heten haltak meg Pákozdon

Milliókat érő kérdés lehetne egy műveltségi vetélkedőn: magyar
oldalon hány halottja volt az 1848. szeptember 29-i, pákozdi csatának? Összesen
hét. Legalábbis a honvédseregeket irányító Móga János altábornagy beszámolója
szerint, aki ellenfele, Jellasics horvát bán veszteségét 100 főre becsülte.
Persze egy-egy csatát nem minden esetben kell kizárólag az elesettek száma, vagy
épp stratégiai szempontok alapján értékelnünk. Ez igaz a Pákozd–Sukoró–Pátka
háromszögben vívott összecsapásra is, amely inkább a katonapolitika
perspektívájából vizsgálva bír nagy jelentőséggel. A 159 esztendővel ezelőtt
történtekről szeptember 29-én emlékeztek meg a helyszínen, a Honvédség és
Társadalom Baráti Kör (HTBK) székesfehérvári szervezete rendezésében, a
Batthyány-emlékhét részeként.

A
hivatalos program amatőr előadó-csoportok bemutatójával vette kezdetét, majd az
1999-ben, 60 éves korában elhunyt dr. Gyuricza Béla vezérezredes emléktáblájánál
helyezett el koszorút – mások mellett – dr. Szeredi Péter, a Honvédelmi
Minisztérium kabinetfőnöke, valamint Tömböl László mérnök altábornagy, az MH
Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.

Mindeközben a Mészeg-hegyi
katonai emlékhelyen szép számmal megjelent fiatalabb korosztály, az
airsoft-lövészet szituációs pályáján tesztelhette képességeit, egy sátorral
arrébb pedig a székesfehérvári toborzóiroda emberei adtak minden részletre
kiterjedő tájékoztatást a katonaélet iránt érdeklődőknek.

– Olyan helyen
állunk és emlékezünk, ahol 159 évvel ezelőtt, a történelem próba elé állította
Magyarországot. S hazánk ezt a próbát kiállta; 1848. szeptember 29-én a
honvédsereg megállította Jellasics horvát bán túlerőben lévő haderejét. Ezt már
a kabinetfőnök mondta a Pákozdnál történteket felidéző beszédében. A győztes
csata emlékére 1951-ben emelt obeliszk talapzatánál 21 állami intézmény, katonai
szervezet és civil egyesület képviselői helyezték el az emlékezés virágait. Az
ünnepséget szervező HTBK, illetve a Pákozdi Katonai Emlékhelybizottság nevében
dr. Varga József, Görög István ezredes, Orgovány István, dr. Fülöp Gyula és
Kollár Endre koszorúztak.

Újrajátszott csata

 Ezt követően huszár- és katonai hagyományőrző csoportok elevenítették fel Móga,
illetve Jellasics seregeinek összecsapását, dr. Kedves Gyula alezredes,
hadtörténész színvonalas kommentálása mellett. A téma szakértője elmondta: a
pákozdi csata egyik érdekessége abban állt, hogy mindkét oldalt császári és
királyi tisztek vezényelték. A legfelsőbb császári hadvezetés ugyanis ebben az
időszakban nem adott ki egyértelmű parancsokat, ezzel megosztotta a császári
hadsereget, lehetőséget teremtett a parancsok értelmezésére, így minden katona
saját lelkiismereti ügyévé tette, hogy miként értelmezi az uralkodóra, illetve a
magyar alkotmányra tett esküjét. A csatát tehát tulajdonképpen császári és
királyi csapatok vívták, császári és királyi csapatok ellen, s mindkét oldal meg
volt győződve arról, hogy a parancsok szerint jár el.

 Jellasics a jobbszárny ellen két sikertelen rohamot is indított, majd ugyanitt
átkaroló művelettel próbálkozott, de különítményét egy, a középről érkezett
huszárszázad megállította. Déli tizenkét óra körül a főerőt indította meg a
magyar közép ellen, de többszöri próbálkozása sem járt eredménnyel; katonáit
minden alkalommal meghátrálásra kényszerítették a magyar ágyúk. Nagy erőket
felvonultató, általános gyalogsági rohamra, közelharcra tulajdonképpen nem
került sor, az összecsapást a mindössze néhány hónapos kiképzés után bevetett,
ennek ellenére rendkívül jól célzó honvéd tüzérség döntötte el. Jellasics
délután három óra körül beszüntette a harcot, fokozatosan visszavonta erőit és
fegyverszünetet kért. Ez lényegében a magyar sereg győzelmét jelentette.

 Móga János altábornagy jelentésében hét halottról és 37 sebesültről tett
említést, míg az osztrák–horvát seregek veszteségét 100 főre becsülte. Az utóbbi
adatot ugyanakkor fenntartással kell kezelnünk, mert Jellasics horvát bán a
székesfehérvári katonai kórházban több mint 400 sérültet hagyott hátra.

Érdeklődésünkre Kedves Gyula alezredes elmondta: a Pákozdnál lezajlott
összecsapás sem a méreteit, sem a veszteségeket tekintve nem tartozik a
szabadságharc nagy csatái közé, katonapolitikai szempontból vizsgálva azonban a
159 esztendeje történtek teljesen más megítélés alá esnek. Bebizonyosodott
ugyanis, hogy Batthyány elképzelése életképes; különböző elemekből (a császári
és királyi hadsereg magyar alakulataiból, a toborzás útján felállított
honvédzászlóaljakból, illetve az egyéb önkéntes csapatokból) létrehozható egy új
típusú, ütőképes magyar haderő, amely képes megvédeni az 1848 tavaszán született
politikai vívmányokat. A feljegyzések szerint egyébként a pákozdi volt a
szabadságharc második győztes csatája. Az elsőt a Kiss Ernő vezette magyar
csapatok három héttel korábban, szeptember 2-án aratták a szerbek ellen,
Perlasznál.