Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Híradó felkészítés Tatán

Szöveg: Orbán Viktor őrnagy | Fotó: Petrovics Renáta |  2021. március 28. 9:56

A készenléti és készültségi feladatok ellátásához szükséges híradó szakismereteket feldolgozó felkészítésen vettek részt az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál nemrégiben híradó szakbeosztásba került katonák március 8-19. között.

Tata_híradó_felkészítés

A híradó felkészülést a tatai dandár 57. Híradó és Vezetéstámogató Század foglalkozásvezetői tartották, a felkészülők zöme pedig a 36. Páncéltörő Rakétaosztály állományából került ki, de részt vettek rajta a 11. Harckocsizászlóalj, a 101. Tüzérosztály és a Logisztikai Zászlóalj kijelölt katonái is.

A két hét során a résztvevők megismerkedtek a híradással szemben támasztott követelményekkel, elsajátították a híradó kezelők feladatait, valamint megtanulták értelmezni, vezetni és naprakészen tartani az üzemeltetéshez szükséges okmányokat, például a forgalmi eseménynaplót és a rádióforgalmi rendszeradatlapot. Emellett begyakorolták a hírváltás szabályait, valamint készségszinten elsajátították a jelenleg rendszeresített digitális üzemre képes hordozható rádióadó-vevők programozását, kezelését és karbantartását. A felkészítés végén sikeresen számot adtak az elméleti és gyakorlati tudásukról.

Címkékhíradó