Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kard és toll két olyan alap, amelyre a hon védelme épül

Szöveg: Stummer Judit |  2012. május 18. 14:02

Ahhoz, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sikeres legyen, közösen kell építenünk az intézmény jövőjét − hangsúlyozta dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke a honvédelem napja és a Kari Tudományos Diákköri Konferencia eredményhirdetése alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen, május 17-én.

1595935855
A Magyar Honvédség és a honvédelmi rendszer megújításának egyik fontos helyszínén vagyunk, azon az egyetemen, amelyet a kormány a közös közszolgálat, a tudomány, a kormányzati szakemberképzés helyszínéül jelölt ki, és tett a magyar felsőoktatás egyik csúcsintézményévé – hangsúlyozta a kari rendezvényt követő fogadáson pohárköszöntőjében dr. Szarka Gábor.

A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke kiemelte: ahhoz, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sikeres legyen, közösen kell építenünk az intézmény jövőjét.

Minden tudományos munka akkor ér valamit, ha abból hasznosítható eredményeket lehet leszűrni, ezért a honvédelmi tárca kabinetfőnöke arra biztatott minden – a tudományos kutatásba bekapcsolódó – fiatalt, hogy olyan eredményeket érjen el, amelyekkel segítheti ezt a közös munkát.

1595935855
A honvédelem napja és a Kari Tudományos Diákköri Konferencia eredményhirdetése alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja leszögezte: „Az elődök példái nagy felelősséget helyeznek vállainkra. Olyan tiszteket és civil hallgatókat kell nevelnünk, akik tudományos elkötelezettséggel és a haza iránti szolgálat alázatával az elődök példáihoz méltón gyakorolják hivatásukat!"

Az elődök példáját követve a jelen eredményei is biztatóak  − erről tett tanúbizonyságot a 2012. tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia, ahol a legkülönbözőbb tudományterületeken mérettettek meg hallgatóink, s mutattak magas szintű elméleti felkészültséget – hangsúlyozta dr. habil. Szelei Ildikó őrnagy, a Kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke. Hozzátette, hogy a tehetség kibontakoztatásában az egyik belső tényező a motiváció, vagyis azoknak a hallgatóknak a megnyerése, akik a tanórán kívül is akarnak új tudásra szert tenni, további energiát befektetni.

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia hallgatói részére számos felajánlás érkezett: elismeréseket adott át többek között dr. Szarka Gábor, Szabó István dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnökhelyettese, dr. Gubicza József tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője és dr. Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. biztonságvédelmi és veszélyhelyzet-kezelési főigazgatója.

1595935856

 Fotó: Galovtsik Gábor