Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A művészet út az emberré váláshoz

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. augusztus 4. 8:04

Mátraházán, a HM Rekreációs és Kulturális Kft. üdülőjében nyitották meg a 19. Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort. A tíznapos táborba az ország minden részéből harminc katonaművész kapott meghívást. A katonák három képzőművészeti ágban fejleszthetik tovább tehetségüket és mutatkozhatnak be környezetüknek.

A képzőművészeti tábort először 1972-ben Egerváron, az akkori zalaegerszegi hadosztály szervezésében került megrendezésre – tudtuk meg Kocsi László alezredestől. A szervezők akkor teret kívántak adni azoknak a katonáknak, akik valamilyen képzőművészetben az átlagnál többre képesek, és ezt szívesen megmutatták a környezetüknek is. Azóta tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a tábort, és az eltelt idő alatt a katonák közül nagyon sokan tudtak képességüknek és érdeklődésüknek megfelelő szervezett tanulási lehetőséget találni. A jelenlegi alkotótáborba tizenegy aktív katona, egy polgári alkalmazott és tizennyolc nyugállományú katona került meghívásra. Alapvető feltétel volt, hogy a jelentkezők tagjai legyenek a Honvéd Kulturális Egyesület képzőművészeti tagozatának.

1595905523
 

A tábor nemzetközi jellegét az adja – hangsúlyozta Kocsi László –, hogy minden évben több országból hívnak meg katonaművészeket, így Lengyelországból, Horvátországból, Romániából, Olaszországból és Franciaországból. Ezek az országok rendszeresen képviseltetik is magukat, de idén a rendkívüli időjárás és a gazdasági helyzet miatt csak Lengyelországból érkezett résztvevő.

Az alezredes kiemelte: az alkotótábor céljait a résztvevők összetételét figyelembe véve alakították ki. Ilyen cél egyrészt, hogy a szaktanárok segítségével a katonáknál elősegítsék azt, hogy a már meglévő művészi tudásban előbbre tudjanak lépni. Másrészt fontos, hogy a fiatalok az idősebbektől tanulva újabb tapasztalatokat vehessenek át, amit be tudnak építeni a saját művészi elképzeléseikbe. Kocsi László elmondta: e célok megvalósulását a táborban már évek óta két kiváló művész tanár segíti, Szunyoghy András grafikus művész, valamint Duschanek János festőművész. A két tanár a gyakorlati segítségnyújtás mellett előadásokkal is készült, ezzel is biztosítják a katona művészek folyamatos fejlődését.

Külön kiemelte: a tagozaton belül 1952-ben alakult meg a Képzőművészeti Stúdió, mely munkájával több esetben bizonyította, hogy a katonaművészeknek is helyük van a magyar művészet palettáján. Ez fejlődött tovább akkor, amikor a Bükkösi Katonai Képzőművészeti Stúdió megalakult, amit már hivatásos katona képzőművészek hoztak életre. E stúdió feladata az, hogy képviselje a katonaművészeket a civil szférában, illetve bemutassa a katonák elhivatottságát és tudását.

1595905524
 

Az alezredes végezetül elmondta: a tábor augusztus 12-én műhelykiállítással zárul majd.

A tábor hivatalos megnyitóján Kiss József

1595905524
táborvezető üdvözölte a megjelent régi ismerőseket és azokat, aki először vesznek részt a tábor munkájában. Elmondta, hogy a tábor programjában az Alkotó Napok vannak túlsúlyban, amikor a résztvevők az üdülő területén, de több külső helyszínen a gyakorlatban végzik a művészeti munkát. Miután megállapította, hogy a tábor létszáma teljes, felkérte a HM Rekreációs és Kulturális Kft vezetése képviseletében megjelent Szászvári Lajost a tábor megnyitására.

Szászvári Lajos megnyitójában külön foglalkozott a katonaművészet történelemben való megjelenésével és annak XIX. századi felvirágzásával. Hangsúlyozta: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szinte minden művészt megérintett: Lotz Károly Görgei tábornok seregét festette le, Székely Bertalan pedig a szülővárosán áthaladó szabadságharcosokat örökítette meg. Szászvári Lajos biztatta a művészeket a honvédelemmel kapcsolatos minél több téma megörökítésére. „Legyen ez példa ma művészei számára is, mert nincs honvédelem hazaszeretet nélkül. Sugározzák ki ezt az érzületet a ma élő polgárok felé!", mondta.

Kocsi László alezredes a Honvédelmi Minisztérium nevében köszöntötte a résztvevőket. Beszéde további részében ő is megemlékezett a katonaművészet fejlődéséről a török időktől napjainkig. Kiemelten foglalkozott a Bükkösi Katonai Képzőművészeti Stúdió munkájával, melyen keresztül napjaink magyar civil művészvilága megismerheti a katonaművészetet és annak jeles képviselőit. Elmondta: az itt megalkotott tárgyakat, festményeket a Magyar Kultúra Napján kiállítás keretében szeretnének bemutatni a nagyközönségnek, majd megköszönte a lehetőséget a házigazdáknak, hogy Göd után idén Mátraházán tudnak lehetőséget adni a művészeknek a továbbfejlődésre és az alkotásra.

1595905524