Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A nándorfehérvári diadalra emlékezünk

Szöveg: kormany.hu |  2012. július 22. 9:02

556 éve, hogy 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt védő keresztény magyar seregek Hunyadi János vezetésével, több mint kéthetes csatát követően megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira, és ezzel mintegy 70 évre megállították a törökök további európai terjeszkedését.

A magyar és az európai történelem s a kereszténység e jeles napját tavaly az Országgyűlés a Nándorfehérvári Diadal Emléknapjává nyilvánította. Az emléknapon hajókötelék érkezik a Lánchídhoz, lesz díszsortűz, és a kormány nevében Hende Csaba honvédelmi miniszter mond ünnepi beszédet a Halászbástya lábainál álló Hunyadi János szobornál.

Július 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor civil és katonai hajókból álló kötelék érkezik a Magyar Tudományos Akadémia épülete elé, fedélzetükön közel 300 általános és középiskolás korú gyermekkel, akik az ország több pontjából jönnek. Érdekesség, hogy a hajók között lesz egy tűzoltó hajó, amely nemzeti színű vízsugárral tiszteleg a diadal évfordulója alkalmából.

Fél 11-kor a Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Ezred hajói díszsortűzzel tisztelegnek a hősök előtt. A Csepel felől érkező hajók érkezését, majd a díszsortüzet a Lánchídról, illetve a budai felső rakpartról érdemes figyelemmel kísérni.

Ezt követően a Honvéd Díszzászlóalj vezetésével a diákok részvételével menet indul a Várhoz, Hunyadi János szobrához, ahol a déli harangszót követően katonai tiszteletadás kíséretében megemlékezés kezdődik. Az ünnepségen Berta Tibor ezredes, általános helynök, pápai káplán, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter mond ünnepi beszédet, részt vesz Benkő Tibor, vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök. A megemlékezést követően katonai tiszteletadás kíséretében koszorúzással és néma főhajtással emlékeznek meg a nándorfehérvári hősökre.

Az ünnepségen részt vevő diákok számára 13 órától a Szentháromság téri parkban „Játék a győzelem emlékére" címmel rendhagyó történelem órát tart a Babtársulat.

A megemlékezés miatt a Lánchídon, a Clark Ádám téren, a Várba vezető Hunyadi János utcán forgalmi lezárás várható.

A Nándorfehérvári Diadal az egyik legjelentősebb magyar győzelem a magyar hadtörténelemben, tekintettel a katonai kihívás körülményeire és a győzelem hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére. A déli harangszó a keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet, amelynek napján a pápa a déli harangszóval hívta fel az embereket a szabadságukért való imádkozásra.

1595939131