Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Államtitkári látogatás Afganisztánban

Szöveg: kormany.hu |  2011. március 30. 9:03

Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára rövid látogatást tett Afganisztánban, a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport táborában. Az államtitkárt elkísérte Domján László vezérőrnagy, a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatalának főigazgatója és Fucsku Sándor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke. A delegációval szintén Pol-e Khomri-ba érkezett a Külügyminisztérium négyfős csoportja is.

A kontingens parancsnoka köszöntötte a vendégeket, akiket még este Baghlan tartomány kormányzója fogadott a hivatalában. A második napon az államtitkár táborbejárás során tájékozódott a katonák élet- és munkakörülményeiről, megtekintette a munkahelyeket és az elhelyezési körleteket.

A minisztérium közigazgatási államtitkára a parancsnoki jelentésben átfogó tájékoztatást kapott a PRT szerepéről, az elvégzett és tervezett feladatokról, valamint az északi régió biztonsági helyzetéről. Ezt követően állománygyűlésen tájékoztatta a jelenlévőket az otthoni folyamatokról, tervekről, illetve kérdésekre válaszolt.
Fodor Lajos imával és gyertyagyújtással tisztelgett az Afganisztánban hősi halált halt bajtársak emlékműve előtt.

 
 

 
 

 Szöveg és fotó: PRT-szóvivő