Csendes hadvezéri évfordulók

Országos gyász, visszafogott névnapi köszöntés, szerény honvédakadémiai tanévnyitó volt akkor, 1898 őszén. A királyné, a Lajtán innen igencsak közkedvelt Sisi Genfben merénylet áldozata lett. Mikszáth lapja, az Országos Hírlap nem is tudósíthatott volna másként: „Ünnep volt a mai nap, amelybe azonban még nagyon belenyult a mélységes gyász."

A Ludovika kertjében, azaz az Orczy-kertben „a növendékek tanáraik vezetése alatt, teljes diszben vonultak ki az istentiszteletre, amelyen a honvédtiszti kar nagy része, ennek élén Forinyák adlátus és Csesznák tábornok, intézeti parancsnok is jelen volt. A misét Kisfaludy Nándor honvédlelkész mondotta. Az ünnepély egyuttal megnyitója is volt az akadémia idei tanévének."

A „növendék" titulust pár év múltán az „akadémikus" váltotta fel, századaik „akadémikus-zászlóaljat" alkottak. Ezt akkor sem Forinyák Gyula lovassági tábornok, adlátus, a Ludovika első tisztképző és felsőbb tiszti tanfolyam igazgatója, sem pedig Csesznák Benő vezérőrnagy, az akadémia akkori parancsnoka nem sejthette. A tanévnyitó prominens személyiségei azt azonban tudhatták, hogy a Ludovika, a tisztképzés új szervezetét, e tanév kezdetekor debütáló intézményi rendszerét a m. kir. Honvédelmi Minisztérium I. ügyosztályának fogalmazótisztje, bizonyos Szurmay Sándor tisztképzéssel, szervezeti ügyekkel foglalkozó első osztályú vezérkari százados 1896 októberében befejezett „Emlékirata" alapján alakították át.

Hogy el ne feledjük, I. Ferenc, e néven magyar király százhúsz éve, 1808 novemberében szentesítette a magyar katonai Ludovika-akadémiáról szóló törvényt. A kor nyelvezetét idézve: „Ő szent felsége… nehogy ez annyira hasznos intézmény létesülése halasztást szenvedjen, a katonai akadémia elhelyezésére Váczon az egykori Terézia-épületet ajándékozta; miért is a karok és rendek Ő felségök trónja körül seregelve, hálás és hódolatos lelkök érzelmeinek kifejezése mellett kérték, hogy az akadémia a felséges asszonynak a magyar nemzet iránt tanusitott szeretetének emlékét megörökitendő, Ludovikának neveztessék."

E történelmi jelentőségű törvényben az elvárásokat ekként foglalták össze: „Ez akadémiának főczélja leend, hogy benne a magyar ifjuság azon tudományokra oktattassék és oly nevelést nyerjen, melyek által ugy a rendes hadseregben, mint fölkelés alkalmával is a haza hasznos szolgálatára alkalmassá és képessé legyen. Szabad lesz azonban a benne nevelt ifjaknak állami szolgálatba is lépniök, hol érdemeik szerint kellő tekintet lesz rájok."

Az országgyűlés alsótáblájának 68, felsőtáblájának 67 követe félmilliónál is több rénes forint adományt tett a magyar „nevendék ifjúságnak katonaságra való készítésére, és a katonai Academiára". A közadakozásban részt vevők, alapítványt tevők törvénycikkben rögzített névsorának élén Ludovika királyné neve áll, ki a koronázási ajándékából e célra ötvenezer forintot ajánlott fel.

A „kizárólag a magyar ifjaknak a katonai tudományokban leendő kiképzésére szolgáland" Ludovika létrejöttét szolgálta Mikszáth ama Különös házasságának grófja, Buttler János egyedülálló, 126 000 forintos alapítványa is. Prof. dr. Padányi József vezérőrnagy, az egyetem tudományos rektorhelyettesének kutatásai szerint ebből az összegből közel háromezer jobbfajta puskát és több mint nyolcszáz lovat lehetett vásárolni akkoriban.

Térjünk is vissza a Monarchia legismertebb magyar hadvezérének csendes évfordulóihoz. A Ludovika Akadémia Közlönye épp százhúsz éve jelentette meg „Szurmay Sándor magyar királyi őrnagy: A honvédség fejlődésének története annak felállításától napjainkig 1868‒1898." című könyvét.

 „Mivel a tényleges tiszti szükséglet födözését czélzó összes eddigi rendszabályok a csapatok szervezetének kibővitése folytán elégtelennek bizonyultak, sőt ezen rendszabályok fönntartása mellett a fönnálló tiszti hiányt beláthatatlan idő alatt sem lehetett volna megszüntetni, a honvédelmi minister 1897-ben alkotmányos tárgyalás végett egy új törvényjavaslatot nyújtott be, mely a honvéd-tisztképző rendszernek teljes újjászervezését vette czélba" ‒ írta a szerző a korabeli helyzetről.

A honvédelmi miniszter, báró Fejérváry Géza cs. és kir. táborszernagy törvényjavaslata, az egy évre rá szentesített törvénycikk a honvédtisztképzést merőben új alapokra helyezte, létrehozva az egy akadémiából, egy főreáliskolából és három hadapródiskolából álló, csaknem teljes főiskolai szintű képzési rendszert. Szurmay a könyvében szerényen fogalmaz, s nem említi, hogy az új intézményi ajánlat szó szerint szerepel ama kézzel írt, 12 táblázattal kiegészített, 44 oldalas Emlékiratában.

A Ludovika alapkőletételének centenáriumán kiadott történeti összefoglalóból mindez kiderül. Eszerint: „1. javaslat: 1 akadémia 3 évfolyammal (100-100 növendékkel, ez összesen 300 növendék), 2 hadapródiskola 4 évfolyammal (100-100 növendék, összesen 800 növendék), 1 főreáliskola 3 évfolyammal (50-50 növendékkel, összesen 150 növendék). Költségtöbblet kb. 210.000 forint. Kiléphet évente: 90 hadnagy és 184 hadapród, összesen 274 fő. Ez az alreáliskolák hiányát leszámítva, teljesen egyezik a közös hadsereg tisztképző-rendszerével."

A Ludovika tisztképző tanfolyama már csak azért sem maradhat fenn változatlanul, mert a szervezet túlzottan költséges volt, és „kibocsátó képessége" sem enyhítette az ezer főt kitevő tiszthiányt, állapította meg Szurmay. Adatai szerint míg „a Ludovikából kilépő hadapród négyévi költségei 5012 forintot, a bécsújhelyi, közös hadseregbeli Terézia-akadémiát végzett hadnagy háromévi költségei 3030 forintot, a háromévi akadémiai és háromévi főreáliskolai, vagyis összesen hatévi költségei 4599 forintot tettek ki."

A szentesítés a történetben különös szerepet játszik. A kiegyezés értelmében létrejött Osztrák‒Magyar Monarchia dualista szerkezetű birodalom lett. Magyarország alkotmányos és önkormányzati önállóságával összhangban a belpolitikai ügyek saját minisztériumaihoz tartoztak. Ám Ferenc József kezében, a hadsereg vezetőjeként jelentős hatalom maradt. Az uralkodó előszentelési joggal is rendelkezett: a magyar országgyűlés csak akkor tárgyalhatott egy törvényjavaslatot, ha jóváhagyta. Ez történt a „magyar királyi honvédség tényleges állományu tiszti sarjadékának kiképzését", egyáltalán, a jelentős magyar tiszthiány enyhítését szolgáló törvényjavaslattal.

A centenáriumi kötetben a hadtörténelem tárgyát oktató vitéz Czékus Zoltán nem fukarkodott a jelzőkkel: „Szurmay, aki ismerte a honvédség fejlődését gátló nehéz viszonyokat, a nagy emberek egyik legfeltűnőbb tulajdonságával, látnoki képességével előre megérezte, hogy ezek az állapotok a honvédcsapatok harckészségét és egyáltalán a honvédség létfeltételét alapjában ingatják meg. Emlékiratot szerkesztett a honvéd tisztképző rendszer módosításáról és kibővítéséről, amely munkájával ‒ egyéb nagy érdemeiről nem is beszélve ‒ örökre beírta nevét a honvéd tisztképzés történetébe."

Szurmay Sándor magyar királyi vezérkari őrnagy a százhúsz éve megnyitott akadémiai tanévről, a Ludovika tiszt- és hadapródképzésének új fejezetéről csak „előzetest" adhatott épp akkor megjelent honvédségtörténeti könyvében. Nem úgy a Vasárnapi Ujság, 1899 márciusában.

„Zajtalanul történt a megnyitás, melyet a magyar honvédség csak szűkebb családi körben ünnepelt, pedig ez ünnepben az egész országnak részt kellett volna vennie ; de nekünk akkor nem illett ünnepelnünk, örvendeznünk, mert az ország gyászba borult és sirattuk azt a királynét, a ki előttünk örökké felejthetetlen marad… Sopronban 50, Pécsett és Nagy-Váradon 100-100 ifjú már bevonult, hogy magát édes hazánk megvédésére magyar szellemben kiképezze, s nyomdokába lépjen azon világverő ősöknek, kik a magyar fegyvernek bámulatot és dicsőséget szereztek."

„Most pedig már elmondhatjuk azt is, hogy" ‒ idézzük tovább az alkalmi híradást ‒ „a honvédelmi miniszter számításai fényesen beváltak, mert az intézetekbe való felvételért közel 500 ifjú jelentkezett és pedig az ország legelőkelőbb családjai közül, noha az első évfolyamokban csupán 250 növendék volt felvehető."

Azon a száz évvel ezelőtti őszön már semmi sem volt úgy, mint régen. Birodalmak tűntek el, király már nem ült a magyar trónon, gróf Tisza Istvánt meggyilkolták, Károlyi Mihály a miniszterelnök, Linder Béla, Szurmay orosz harctéri tüzértörzstisztje a hadügyminiszter és balul sikerült teljes leszerelési parancs kiadója, az ország védelemre képtelen, Trianon már el nem kerülhető.

Uzsok hőse írta: „Ha a magyar kormány időben észbe kap, még novemberben is oly fegyveres erőt tudott volna sorompóba állítani a szent hazai föld megvédésére, hogy Nagy-Magyarország határait teljes biztonsággal meg tudta volna védeni." Az őszirózsás kormány nem kapott észbe, helyébe bolsevik mintájú hatalom, proletárdiktatúra állt. Szurmay Sándorra szentgotthárdi internáltatás, majd Budapesten, gyűjtőfogházi cella várt.

Az immár csonka Magyarország ismét újrakezdés előtt állt. Nem volt nap, amely Szurmay kárpáti határvédő harcostársa, mátyásföldi „szomszédja", Papp-Váry Elemér tábornok felesége, Sziklay Szeréna költőnő nemzeti imája nélkül indult volna: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: / Hiszek egy isteni örök igazságban, / Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen."