Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezredes lett az ÁSZ elnöke

Szöveg: Szűcs László |  2007. december 7. 13:13

A honvédelem ügye érdekében, huzamosabb időn át végzett, áldozatos munkája elismeréseként dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter december 7-én tartalékos ezredessé léptette elő Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék elnökét. A kitüntetett ezen alkalomból adott interjút a honvedelem.hu-nak.

– Elnök úr, önről kevesen tudják, hogy a Magyar Honvédség tartalékos tisztje.

– Igen, mégpedig a folyami flottilla egyik, békében nem létező alegységének logisztikai főnöke voltam. Annak idején többször hívtak be tartalékos szolgálatra, mivel a Műegyetemen végeztem, s útépítő mérnökként számított a tudásomra a hadsereg. Életemnek ezt az időszakát tartalékos főhadnagyként zártam le.

– Az ünnepségen látszott, nagyon örül az előléptetésnek.

– Valóban, már néhány évvel ezelőtt, amikor tartalékos alezredes lettem, úgy fogtam fel, hogy ez az előléptetés a honvédelmi vezetés gesztusa azok iránt, akik a honvédelem ügyét komolyan veszik.

– Úgy tudom, magánemberként komoly érdeklődést mutat a hadtörténelem iránt is.

– Mindig is szerettem a hadtörténelmet. Ma például kevesen tudják, hogy a török hadsereg magyarországi mozdulatait elsősorban nem a hadtörténeti leírásokból lehet megtudni, hanem a számvevők könyveléseiből. A beszerzésekből pontosan felrajzolhatók az egyes hadjáratok mozgásai. Emellett az sem közismert, hogy a spanyol armada fantasztikus fölkészülési leírása a spanyol számvevőtiszteknek köszönhető. Õk nézték, hogy hány katonát, mennyi kötelet, ágyúgolyót, élelmiszert, édesvizet málháztak be a hajókba. Vagyis jól látszik, hogy a számvevői munka évszázadok óta kötődik a hadseregekhez.

– Az Állami Számvevőszéknél egyébként ön az egyetlen tartalékos tiszt?

– Nem, többen vagyunk, de érdekesség, hogy két tábornok is van a kollégáim között. Egyikük tartalékos altábornagy, aki hosszú ideig a honvédelem finanszírozásával foglalkozott. A másik kolléga pedig rendőr tábornok. Õ vezeti az ÁSZ fegyveres szervekkel, és rendvédelemmel összefüggő ellenőrzési területét. Természetesen több tartalékos tiszti rendfokozatú kollégám is van, de azért nem gondolom, hogy militarizálódna az ÁSZ.