Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Forgalomkorlátozás a főváros II. kerületében

Szöveg: hm.gov.hu |  2010. szeptember 23. 5:01

Csütörtök reggel, várhatóan 7–9 óra között, 150 méteres sugarú körben kiürítik a II. kerületi Ferenchegyi út környékét egy 100 kilogrammos, második világháborús bomba miatt, a forgalmat lezárják – olvasható a Honvédelmi Minisztérium által kiadott sajtóközleményben.

A Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredes parancsnoka, Hajdu Gábor ezredes megerősítette, hogy a rendőrséggel, illetve a polgári védelemmel egyeztetve 2010. szeptember 23-án, várhatóan a reggeli órákban kezdik meg a kiürítést.

A tervek szerint 9 órakor hatástalanítják a robbanótestet: a gyújtószerkezetet a helyszínen eltávolítják, a bombát pedig a központi gyűjtőhelyre szállítják. A munkálatok körülbelül délig tartanak majd. A Magyar Honvédség tűzszerészei mindent megtesznek, hogy a forgalomkorlátozás minél rövidebb ideig tartson.