Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hende Csaba Izraelben

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. február 6. 12:11

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter három napos nem hivatalos látogatás során Izraelben részt vesz és beszédet mond a 11. Herzliya biztonságpolitikai konferencián. A rendezvényen, amelynek keretében szombat este ünnepi beszédet mondott Simon Peresz izraeli államfő – többek között – Izrael és Európa politikai, tudományos és technológiai együttműködésének lehetőségeiről, biztonságpolitikai kérdésekről, a globális terrorizmus veszélyeiről folytatnak eszmecserét politikusok, kutatók, meghívott szakemberek.

A magyar honvédelmi miniszter vasárnap este a védelmi miniszterek panel keretében szólal fel, ahol ugyancsak beszédet mond Ehud Barak izraeli, Liam Fox brit és dr. Alexandr Vondra cseh védelmi miniszter is. Izraeli látogatása során Hende Csaba Ramallah-ban informális megbeszélést folytatott palesztin vezetőkkel.

(A HM Sajtóiroda sajtóközleménye.)