Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jövőnkbe mutató Szent István-terv

Szöveg: Tamás Tibor |  2011. augusztus 26. 9:59

A polgári körök mozgalma által a nemzeti ügyek szolgálatára életre hívott Polgárok Háza nyolcadik évadnyitó ünnepségét rendezték  meg augusztus 25-én, csütörtökön, a késő délutáni órákban. A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhettek a Szent István-tervet bemutató könyvvel is. Az elképzelés Böjte Csaba erdélyi (dévai) ferences rendi szerzetes kezdeményezése, az útmutató kötet pedig a Zrínyi Média gondozásában látott napvilágot.

Az évadnyitó és a könyvbemutató alkalmából érkező érdeklődőket a Polgárok Házában a Dobroda zenekar pattogós-magyaros muzsikája fogadta. A vendégeket – köztük Hende Csaba honvédelmi minisztert, V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkárt, Kubatov Gábort, a Polgárok Háza igazgatóját és László Tamást, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnökét – Szentesi Zöldi László, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese köszöntötte.

A Polgárok Háza igazgatója megnyitóbeszédében rámutatott a máig meghatározó Szent István-i örökség jelentőségére, időszerűségére, hiszen ma is kell egy erős, független és szabad ország, amelyet egymásban bízó, szabad és büszke emberek építenek önmaguknak, saját ízlésük és a saját igényeik szerint.

Kubatov Gábor elmondta: ezer év negyven nemzedéket tesz ki. Mi vagyunk a 41. generáció, amelyre elődei rábízták hazánkat, gyermekeink jövőjét. Miként István király, mi sem akarunk eltérni a megálmodott és kijelölt utunktól, nem kívánunk idegen érdekeket, elvtelen döntéseket. „Vannak időszakok, amikor a támadások nem országok felől érkeznek, a modern ellenség nem karddal, puskával ront ránk, hanem az eladósodás ópiumát dugja az orrunk alá, s a támadás tönkreteszi az egymásba vetett hitet, az emberhez méltó életet, megöli a jövőt. Ebben a hosszúnak tűnő küzdelemben kell igazán a hit, az összetartás" – figyelmeztetett a házigazgató.

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár hangsúlyozta: egy kulturális programsorozat előtt magáról a kultúráról kell beszélnie, amelynek rétegei úgy simulnak egymásra, mint a hagymalevelek. Ezek a szimbólumok, a hősök és a rítusok, nélkülük nem élhetünk, hiszen azért vannak, hogy felfedjék előttünk a legbelső réteget: az értéket. A kultúra azt szolgálja, hogy megmutassa nekünk: mi a jó s mi a rossz, hogyan válhatunk jobb emberekké.

László Tamás, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumi elnöke kifejtette: az évadnyitó jó lehetőség az újrakezdésre. Az volt nyolc esztendővel ezelőtt is, amikor olyan kívánalmak, kezdeményezések indultak el, amelyek máig is időszerűek, eredményesek. Felidézte, hogy 2003 táján megalakultak a polgári körök, „általuk karsztvízként előtört az a Magyarország, amely kezébe akarta venni hazája, falvai, városai, közösségei és saját sorsát." Emlékeztetett arra, hogy a polgári körök mozgalma és a mostani Szent István-terv egyformán a helyi összefogásokra, kezdeményezésekre épül.

A rendezvényről kényszerűségből távol maradt Böjte Csaba levélben köszöntötte a résztvevőket. Mint kifejtette: keresztényként hiszi, vallja, hogy mindig van tovább! Isten nem engedi, hogy egy ország, egy nép végérvényesen zsákutcába, vakvágányra fusson. „Vesztes csaták tábornokai csak hallgassanak! S mi sem az elmúlt nyolc évre figyeljünk már, hanem a pillanatnyi helyzetet ismerve alázattal az előttünk álló helyes útra, az újratervezésre. Ehhez tudnunk kell a célt. E földi célt az új alkotmány szépen megfogalmazza: egyszerű, emberhez méltó, békés élet szülőföldünkön, jog az alkotó- és a termelőmunkához. Csupa olyan dolog, amely mindannyiunk szívében ott ragyog. Ezért is támogatták oly sokan
az új alkotmányt."

„A cél megvan, hiszem, hogy megtalálható az út is. A Szent István-terv útjavaslat az alkotmányban megfogalmazottak eléréséhez; kitörési terv a megfeneklett, egymásra mutogató, acsarkodó világunkból" – írta a szerzetes.

Felszólalásában Hende Csaba megerősítette: már kezdetnek is jelentős Böjte Csaba kezdeményezése. A honvédelmi miniszter kifejezte reményét, hogy a tervet bemutató, a Zrínyi Média gondozásában megjelent kötet minél szélesebb körben ismertté válik, s véleményekre, javaslatokra ösztönöz mindenkit.

Ennek kapcsán Hende Csaba kifejtette, hogy az életünk apró dolgok összességéből áll össze, tehát ha változtatni akarunk, akkor ezeken a pici dolgokon kell változtatnunk. A rendszerelmélettel foglalkozók azt mondják, hogy ha a rendszerben bármi kis dolog változik, akkor maga a rendszer is változik.

A honvédelmi miniszter rámutatott: a Szent István-terv nagy lehetőséget nyújt arra, hogy megtaláljuk egymást, hogy jó ügyért dolgozhassunk és alkothassunk.

Hende Csaba beszédében úgy vélte, mindannyian hozzá tudunk tenni valamit a Szent István-tervben megfogalmazottakhoz. Így például odébb lapátolni egy teherautónyi homokot, elintézni egy telefont, megírni egy cikket…

Kifejtette: a Szent István-terv felelősen foglalja össze a nemzeti sorskérdéseket, a lehetséges megoldásokat. Összességében tehát Szent István országépítő munkáját folytathatjuk.

Beszédében Hende Csaba felidézte az 555 éve kivívott nándorfehérvári diadalunkat, amellyel sikerült megfordítanunk a világot. S ellenpéldaként felhozta a 485 esztendeje bekövetkezett mohácsi csatavereséget. Mint elmondta: Szent István Magyarországa mégsem szállt sírba – ezt bizonyítja az 55 éve lezajlott 1956-os forradalom és szabadságharc. Sokak mellett egy fiatal ferences barát, Végvári Vazul vállalta a budai vár parancsokságát, majd menekülni kényszerült, ám az Egyesült Államokban már a magyar cserkészmozgalomban jeleskedett, s amikor hazatérhetett, több mint nyolcvanévesen, rögtön szolgálattételre jelentkezett Hende Csabánál. Ő szentelte fel a Polgárok Házát.

Hende Csaba fölvetette: miből lesz pénz a Szent István-terv megvalósításához? „Vessük el a kishitűséget – szólított fel –, Magyarország igenis fölemelhető! A négy sarkánál fogva. Széchenyi is ebben hitt. Mi is ebben higgyünk!"

A rendezvény a Himnusz és a Székely himnusz közös éneklésével zárult, majd természetesen valamennyi résztvevő magával vihette a Zrínyi Média által kiadott, a Szent István-tervet bemutató kötetet.

(A Szent István-tervet bemutató, A mi ügyünk című könyv megtalálható és letölthető a Zrínyi Média Digitális Könyvtárában!)

Fotó: Rácz Tünde