Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Minden hazafiság alapja a közösség…”

Szöveg: Zilahy Tamás |  2012. április 21. 15:45

Különös tétje van a hazafiságról való gondolkodásnak most, amikor a magyar honvédelem rendszerének megújításán dolgozunk, …amikor a válságban lévő Európa jövőjén gondolkodunk” – jelentette ki Hende Csaba a Német-diplomások Egyesülete április 21-i „Patriotizmus/hazaszeretet az Európai Unióban” című budapesti konferenciáján.

Megnyitóbeszédében Hende Csaba Kölcsey Ferenctől, a Himnusz szerzőjétől idézett. „Az emberiség egésze nem egyéb számtalan háznépekre oszlott nagy nemzetségnél, melynek mindegyik tagja rokonunk, s szeretetünkre és szolgálatainkra egyformán számot tart"  – hangzott el többek között.

1595934636
A miniszter kiemelte: az összetartozás, a hazaszeretet fontos része a szabadság. Minden hazafiság alapja a közösség és benne az egyén szabadságának és jogainak a védelme. A hazaszeretet nem lehet semmilyen formában kirekesztő. Csak befogadó lehet. Ahogyan Petőfi Sándor írja: „haza csak ott van, hol jog is van" – idézte a nagy költőt.

Hende Csaba a katona, a honvéd szemszögéből is elemezte a hazaszeretet kérdését, kihangsúlyozva, hogy a nemzeti érdek, a haza védelmében a katonai erő mindig az utolsó érv. Szólt arról, hogy a magyar népet a legnehezebb történelmi helyzeteken az összetartozás ereje, tudata és az újrakezdés, újjáépítés képessége segítette át.

Európához való kapcsolatunkat a miniszter így jellemezte: „Európára mi úgy tekintettünk, mint a világra, ami összefog szabadságáért". Hangsúlyozta: „Európa és benne Magyarország jövőjét az dönti el, hogy lesz-e közös életünk. Lesznek-e egymás kölcsönös érdekeinek és értékeinek tiszteletben tartása mellett sikerre vitt közös ügyeink? Az dönti el, hogy az egyén és közösség kölcsönös viszonyára épülő hazafiság milyen erős lesz Európa nemzeteinek szívében. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy sikerüljön megfelelő válaszokat találnunk ezekre a kérdésekre!" − mondta Hende Csaba.

1595934636

A tanácskozás levezető elnöki, moderátori tisztét Bornemissza Tamás és Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára, az egyesület felügyelőbizottságának elnöke látta el, aki szintén Németországban végzett, Drezdában szerzett közgazdász diplomát. A konferencia előadói között volt Balog Zoltán református lelkész, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, aki a kisebbségek és migránsok hazaszeretetének összefüggéseiről beszélt. Előadott továbbá Hans Kaiser egykori tartományi miniszter, Alexis Merdaci francia ezredes és a Német Védelmi Minisztérium, illetve a Bundeswehr  képviseletében Guido Mathes és Martin Hofbauer vezérkari alezredes. Az előadók között volt még az ELTE docense, Wilhelm Droste, dr. Michael Zimmermann budapesti osztrák nagykövet és dr. Horváth István egykori bonni és bécsi nagykövet, valamint Bíró László katolikus tábori püspök, aki a globalizmus és a hazaszeretet az egyházban témát elemezte.

Az 1994-ben alakult egyesületnek napjainkban mintegy ezerkétszáz tagja van. Csak azok tartozhatnak soraiba, akik Németországban teljes egyetemi képzés után szereztek diplomát; tagja és korelnöke volt Teller Ede atomfizikus is.

Az egyesület tagdíjakból fedezi tevékenységét, az aktuális, 17. konferencia támogatója a Honvédelmi Minisztérium és a Konrad Adenauer-alapítvány volt.

1595934636

 Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária