Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenöt év a honvédelem ügyének szolgálatában

Szöveg: Dr. Varga József nyá. ezredes |  2009. szeptember 15. 10:04

A Honvédség és Társadalmi Baráti Körök Országos Szövetsége méltó módon, ám szerény keretek között, a tizenöt éves évforduló jegyében rendezte meg a tagszervezetek országos találkozóját Mosonmagyaróváron. Az eltelt idő alatt országos szervezetté váló szövetség egyik alapvető célja a nemzet érdekeit szolgáló honvédelem ügyének támogatása.

1994. március 18-án zászlót bontott egy akkor újonnan alakult civil szervezet, Honvédség és Társadalom Baráti Körök elnevezéssel. Az eltelt idő alatt országos szervezetté váló szövetség egyik alapvető célja a nemzet érdekeit szolgáló honvédelem ügyének támogatása, a polgári lakosság és a katonák kapcsolatának erősítése, a fiatalok hazafiságra nevelése, valamint a Kárpát-medence népei közötti bizalom megszilárdítása volt.
Az alapítók, Josef von Ferenczy, a neves üzletember (dandártábornok) és Nemeskürty István író-történész a magyar közélet jeles személyiségeivel felhívást tettek közzé szándékukról, melynek nyomán egymás után alakultak meg a tagszervezetek, először Székesfehérvárott, majd Győrött, és a mozgalom célkitűzése rövid idő alatt országosan is kedvező fogadtatásra talált.

Az alapítástól eltelt tizenöt év igazolta a kezdeményezők szándékának helyességét, mert a napjainkban működő 28 tagszervezet jelentős erőt képvisel a honvédelem gondolatának népszerűsítése, a honvédség céljainak, törekvéseinek megértetése és elfogadtatása tekintetében. 

A tagszervezetek megérkezését követően, a Városházán az alpolgármester köszöntötte a HTBK –t az évforduló alkalmából, majd a Szigetköz népi dalkultúrájából adott ízelítőt a helyi autentikus zenekar.
A szombat délelőtti ünnepi tanácskozáson Keleti György országgyűlési képviselő, a HTBK elnöke bevezető gondolatai között méltatta az alapítók kezdeményezését, áttekintette az elmúlt 15 év fontosabb eseményeit, eredményeit és megerősítette a szervezet további elkötelezettségét a honvédelem ügye mellett.

1595891406
 

A honvédelmi miniszter képviseletében Juhász István vezérőrnagy, a HM HVK Hadműveleti és Kiképzési Főosztály főosztályvezetője tolmácsolta a miniszter úr köszöntését, majd ismertette a Magyar Honvédség átalakításának eredményeit, fejlesztésének főbb irányait. Varga László mk. dandártábornok, mint a megyében állomásozó MH 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred parancsnoka szólt arról, milyen jelentőséget tulajdonít a katonai szervezetek és a honvédelem ügyét felkaroló civil szervezetek közötti kapcsolatoknak a honvédség utánpótlása és megtartó erejének növelése szempontjáról.

1595891406
 

Nagy taps és elismerés fogadta Mécs Imre országgyűlési képviselő, a HTBK korábbi elnökének felszólalását, aki áttekintve a szervezet megalakulásának társadalmi-politikai körülményeit az önkéntes haderő és a civil társadalom közötti kapcsolatok időszerű problémáinak elemzésére helyezte mondanivalójának hangsúlyát. Dr. Harai Dénes ezredes, a ZMNE rektor helyettese, a honvédelem időszerű feladatait és a civil társadalom viszonyát elemezte szociológiai előadásában. A honvédelem ügyét felkaroló szervezetek képviseletében Sipos Géza nyá. ezredes, a BEOSZ elnöke köszöntötte a szervezetet és átadta a bajtársi szövetség ajándékát.

A jó hangulatú találkozó a szigetközi hagyományok és a vízivilág jellegzetességeinek megismerése jegyében zárult .

1595891406
 

Fotó: Esküdt Lajos