“Vonakodó szövetséges”
Szöveg: Demeter Ferenc | 2008. szeptember 3. 12:09Az elmúlt hónap közepén Zrínyi kiadó gondozásában jelent meg Dr. Pataky Iván nyugállományú ezredes, a hadtudományok kandidátusának a könyve, az 1968-as csehszlovákiai megszállásnak politikai előzményeiről és a beavatkozás katonai műveleteinek előkészítéséről. A honvedelem.hu a könyv szerzőjével beszélt a kötetről, illetve annak témájáról.
A téma a szocialista országok hivatalos kommunikációjában sokáig tabu
maradt, ezért váltott ki a könyv nagy érdeklődést a politikával
foglalkozók körében.
A Magyar Néphadsereg 1968. augusztus 21-én a
szövetségesek oldalán
vonult be, a „gyakorlat" terveiben kijelölt szlovákiai területekre.
A könyv első része a korszak politikáját elemzi nagyon aprólékosan. A könyv második részét elsődlegesen azok értik, akik egy megfelelő szintű katonai ismerettel rendelkeznek. Szükség volt a történések ennyire részletes leírására?
– Elkerülhetetlen volt az, hogy ilyen részletesen foglalkozzak a politikai háttérrel és az eseményeket megelőző politikai történésekkel, mert egyébként nem érthető meg a lényeg; hogy miért avatkoztak be fegyverrel Csehszlovákiában a szövetségesek. Fontosnak tartottam azt is bemutatni, hogy azon országok vezetői, akik a döntésben és a megszállásban részt vettek, milyen politikai a nézeteket képviseltek. Így érthető meg az is, hogy az öt ország konzultációi során Kádár János ebben a kérdésben sokáig önálló utat szeretett volna járni. Õ ugyanis látta azokat a politikai, gazdasági és társadalmi ellentmondásokat, ami a 60-as évek szocialista országait jellemezte. Partnert Dubcsekben és ezért kezelte Csehszlovákiát sokáig természetes szövetségesként. Több esetben ki is állt az ötök tanácskozásain a Dubcseki politika mellett és ezt a véleményét csak egy cseh irodalmi napilapban megjelent cikk ingatta meg. Ez a cikk Kádár gyengéjére tapintott, amikor Nagy Imre kivégzésének 10. évfordulóján, a cikk írója felveti az 56-os vezetők felelősségét. Ennek ellenére Kádár még a beavatkozás előtt is több alkalommal személyesen találkozik Dubcsekkel és váltanak eszmecserét a kialakult helyzetről és közvetíti a politikai álláspontot Brezsnyev felé.
Nagyon sok összetevője volt a katonai beavatkozásnak és azért, hogy ne adódjanak félreértések, szükségesnek tartottam az apró részletek leírását is. Természetesen csak azokat, amelyek egyértelműen bizonyítottak, mert sok részlet még mindig bizonytalan, vagy rejtve van a közvélemény előtt.
A könyvben is szó van arról, hogy Kádár a konfliktus kezdetétől a döntés lebegtetésének politikáját folytatta. Volt-e esély arra, hogy ezt a politikát végigvigye és Magyarország kimaradjon a megszállásból?
– A rendelkezésünkre álló információk alapján elmondható, hogy Magyarország nem maradhatott ki ebből a katonai feladatból. Ahogy egyre jobban előtérbe került a szovjetek részéről a katonai beavatkozás szükségessége, egyre nagyobb volt a nyomás Kádárra, hogy valljon szint Magyarország szándékát illetően. Érdekes módon a Politikai Bizottságon belül is megoszlottak a vélemények a beavatkozást illetően. Többen voltak azok, akik a további békés rendezés mellett érveltek, ezért a tárgyalásokat sürgették.
Régen voltak olyan hírek, amelyek arról szóltak, hogy Kádár János és Czinege Lajos honvédelmi miniszter között ez a döntés egy nagyon éles konfliktus árán született meg. Igaz-e a hír?
– Nem, ennek semmi alapja sincs. Az elemzéseink alapján azt láthattuk, hogy Czinege nagyon lojális volt a Kádári politika iránt. Elfogadta az első titkárt minden szempontból, és nem voltak olyan jelek, hogy konfliktus lett volna köztük. Czinege nem változtatott azon, ami intézkedést Kádártól kapott, sőt keményen melléállt. A könyvemben szerepel, hogy azzal is segítette Kádár munkáját, hogy javaslatokkal élt a Varsói Szerződés záradékának megváltoztatására, mert az 1968-ra kialakult helyzetben már nem voltak egyértelműek a jogszabályok, főleg a beavatkozás jogszerűségét illetően.
Mi volt a szövetségesek elgondolása a helyzet megoldására és mit értek el?
– A kezdetekkor egy erőteljes, határozott katonai beavatkozással, fegyveres demonstrációval el akarták kerülni a konfliktus kiszélesedését. A megszállt területeken meneszteni akarták a régi vezetőket és a Moszkvához hű emberekkel szerették volna kiépíteni az új közigazgatási rendszert. A segítség a terv megvalósításához a szovjetbarát cseh emberektől – az ígéretek ellenére – elmaradt. A tömegek továbbra is a régi, törvényesen megválasztott vezetőikre hallgattak és tőlük fogadtak el utasításokat. Így a megszállók kénytelenek voltak azokra támaszkodni, akiket előzőleg megaláztak.
A könyvben vannak olyan érdekes részletek, főleg a szovjetekkel kapcsolatos leírásokban, amelyekről csak nagyon kevesen tudhattak. Ezek milyen hitelességgel bírnak, honnan kerültek elő ezek az információk?
– Az tény, hogy Oroszországban ezek az iratok még a mai napig zárolva vannak. Ezért a több éven tartó kutatómunka során sok egyéb forrásból, beszélgetésekből, megemlékezésekből gyűjtöttük össze ezeket az információkat. Nem csak én, hanem sok más történész igyekezett tisztázni ezeket az eseményeket és mindenki átvett valamit valakitől.
Ezeket a kutatókat egy cél ösztönözte: fontos volt számunkra az akkori idők eseményeinek a tisztázása, a titkok fellebbentése. Néhány lépést már megtettünk, de maradt még másoknak is lehetőségük további részletek feltárására.
