Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Horgonyt fel! - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. október 11. 12:01

Idén is megrendezték az immár 11 éves múltra visszatekintő, Iron Cat elnevezésű hadihajós erőpróbát. A Duna egyik fővárosi szakaszát érintő kiképzési esemény zárónapján a búvármentés és a folyamzárás feladatait gyakorolták a résztvevők.

MH_2022_10_borító

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred által szervezett komplex gyakorlatot az újpesti hadikikötőhöz közeli folyószakaszon 2022. szeptember 12–16. között hajtotta végre az alakulat hadihajós alegysége. Az Iron Cat záróaktusára a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságról is érkeztek szemlélők, így az aznapi munka egy rövid eligazítás, valamint a tervek bemutatása után vette kezdetét. Az alakulat búvárai ezúttal a szokásoshoz képest kibővített elemekkel szemléltették képességeiket: bemutatták például, hogy baleset esetén hogyan kell kimenteni a sebesült búvárt, majd gyorsan és szakszerűen elszállítani a sérültet a speciálisan erre a célra kifejlesztett hajóval.

A folyamzárási feladat során – a forgatókönyvnek és a szimulált helyzetnek megfelelően – az ellenséges erők először a partról vették tűz alá az alakulat aknamentesítő hadihajóját, majd hirtelen feltűnt a vízen egy naszád is, amely szintén megtámadta a magyar katonák úszóegységét. Az ellenséges vízi járművet sikerült feltartóztatni, majd elfoglalni, ezt követően pedig el is kellett vontatni a helyszínről. Mindeközben a semmiből felbukkant egy gumicsónak, amelyről újabb rohamot indítottak az aknamentesítő ellen, ám ezt az akciót is sikeresen hárította el a személyzet.

További részletek a Magyar Honvéd magazin október 14-én megjelenő számában!