Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Húsz embert szűrtek ki a Németországba menekített afgánok biztonsági átvilágításán

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. szeptember 8. 11:51

Húsz embert szűrtek ki a kabuli katonai kimenekítő műveletek révén Németországba jutott több mint négyezer afgán állampolgár biztonsági átvilágításán, szeptember 6-án, hétfőn közölt német kormányzati adatok szerint.

A szövetségi belügyminisztérium új összesítése alapján eddig 4921 olyan ember érkezett Németországba, akiket a német hadsereg (Bundeswehr) vagy valamely szövetséges ország hadserege menekített ki az afgán fővárosból az augusztus közepén történt tálib hatalomátvételtől a hónap végéig folytatott műveletekben. A 4921 ember közül 469 német és 4129 afgán állampolgár van. A határőrizetért felelős szövetségi rendőrség a belépéskor végzett ellenőrzésen az afgánok közül húsz „biztonságilag releváns személyt” szűrt ki - ismertetette Alina Vick, a belügyminisztérium szóvivője a kormány szóvivőinek berlini tájékoztatóján. Hozzátette, hogy az illetékes hatóságok mind a húsz ember esetében megteszik a szükséges intézkedéseket. Az egyes esetekről nem közölt részleteket, de jelezte, hogy a biztonsági relevancia nem mindig törvénysértést jelent. Mint mondta, sokféle ok miatt soroltak embereket a biztonsági szempontból külön figyelmet érdemlő személyek közé. „Beutaztak többek között korábbi afgán kormánytagok, és olyan személyek is, akikről vannak rendőrségi információk” - mondta a szóvivő.

Német lapok beszámolói szerint Horst Seehofer belügyminiszter a napokban egy szűk körben tartott sajtóbeszélgetésen ismertetett egyes eseteket. Elmondta, hogy a Kabulból kimenekített és Németországba szállított afgánok közül kiszűrtek nemi erőszak miatt elítélt bűnözőket, mások hamis papírokkal próbálkoztak, és találtak négy olyan embert is, akiket korábban éppen Németországból toloncoltak vissza a hazájukba törvénysértés miatt. Kifejtette, hogy Kabulban vészhelyzet alakult ki, és az ilyen helyzeteket a bűnözők mindig kihasználják. „Az egyik oldalról sürgetik, hogy »nyissam ki a kapukat, hadd jöjjenek«, a másik oldalról viszont bírálnak, ha a biztonsági ellenőrzést csak akkor végzik el, amikor az emberek belépnek Németországba, és kiderül, hogy nemkívánatos személyek is bejutottak” - mondta a miniszter.

Német sajtóértesülések szerint az egyik kiszűrt afgán állampolgár miniszter volt a hazájában, többen pedig azért akadtak fenn az ellenőrzésen, mert a nevük szerepel a terrorelhárításért felelős szövetségi és tartományi hatóságok közös adatbázisában.