Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ideggázt vetettek be a tüntetők ellen Szíriában?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. február 16. 8:22

Ideggázt vetett be a szíriai rezsim a tüntetőkkel szemben – mondta az al-Arabíja pánarab tévécsatornának egy szíriai dezertőr. Abdul Szalam Ahmed Abdul Razek szerint ezt a mérgező anyagot használták Homsz ostromakor, és Dzsebel az-Zavíjában, illetve az-Zabadániban is tervezték alkalmazását.

A szíriai hadsereg vegyi hadviseléssel foglalkozó részlegének egykori tagja azt állítja, hogy a katonaság birtokában nagyobb mennyiségű mérgező gáz van, de azt csak a negyedik zászlóalj, illetve az elnöki gárda használhatja.
„Ebből egy kis adaggal tömegeket lehet elpusztítani" – folytatta, hozzátéve, hogy egyes tartományokban egyenesen népirtás zajlik.
A volt katonatiszt szerint az ideggázt Oroszországból kapták, és Irán tanácsait követve vetik be.

Abdul Razek rámutatott, hogy a biztonsági erők éberen figyelnek mindenkit, akire rávetül a gyanú árnyéka. „Néhány tiszt már hónapok óta nem kapott kimenőt, mert attól tartanak, hogy dezertálnak" – mondta. Másokat azért hallgattak ki, mert az al-Arabíjához hasonló külföldi tévécsatornákat néztek.

Damaszkusz egyik belső negyedét megszállta a kormányhadsereg

A szíriai főváros, Damaszkusz egyik, belső negyedében kezdtek támadást február 15-én, szerdán a kormányhadsereg elitalakulatai, levegőbe leadott géppuskasorozatokkal, páncélozott szállító harcjárművek fedezetében – közölték helyi lakosok.

A negyedik páncélos hadosztály – a városközponthoz legközelebb állomásozó alakulat – útakadályokat emeltek Barzeh negyed főutcáján, házkutatásokat tartottak és embereket vettek őrizetbe.

A helyiek beszámolója szerint ellenzékieket és a rezsim ellen fegyverrel harcoló, a hadsereg dezertált tagjaiból verbuválódott Szabad Szíriai Hadsereg tagjait keresték. Ez utóbbi szervezet nyújtott oltalmat a negyedben a rendszerellenes tüntetőknek.

Egy szemtanú telefonon azt mondta, hogy a katonák tönkre tették a boltok homlokzatát.

Mintegy ezer katona zárta le a fő közlekedési csomópontokat, többek között páncélozott járművekkel, géppuskával felszerelt terepjárókkal és teherautókkal.

A többségében szunnita muzulmánok által lakott Barzeh negyedben voltak a leghevesebb tiltakozások Bassár el-Aszad államfő és apja, a néhai elnök ellen. A területre néző környező hegyekben élő Aszad-barát alevita fegyveres csoportok hónapokon át sikeresen akadályozták a megmozdulásokat, az utóbbi hetekben azonban a Szabad Szíriai Hadsereg szembeszállt ezekkel az erőkkel és védelmet nyújtott a tiltakozóknak.

Címkékközlekedés