Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idősotthont fertőtlenítettek a pápai katonák

Szöveg: Pelsőci Miklós őrnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2020. november 11. 9:44

Egy idősotthon mentesítését hajtották végre az MH Pápa Bázisrepülőtér fertőtlenítő rajai november 10-én, kedden a Veszprém megyei Pápakovácsi-Attyapusztán.

Fertőtlenítés_Pápakovácsi-Attyapusztán (5)

Az Ujvári János Református Szeretetotthon – Idősek Otthona Pápakovácsi telephelyén is megjelent a koronavírus az idős bentlakók és a dolgozók körében egyaránt, így az épületeken belüli, mintegy ezerkétszáz négyzetméternyi terület alapos fertőtlenítésének elsődleges célja a fertőzés elterjedésének megakadályozása volt. A mentesítés érintette a lakószobákat, az irodákat, az orvosi szobát és a közösségi helyiségeket is.

Erdős-Tóth Edina, az intézményvezető helyettese köszönetét fejezte ki az MH Pápa Bázisrepülőtér katonáinak áldozatos munkájukért. „Kiemelten fontos számunkra a lakóink és dolgozóink egészségének megóvása, és az egyre súlyosbodó járványügyi helyzetben ez hatványozottan érvényes. Fenntartónkkal, a Mezőörsi Református Egyházközséggel karöltve mindent elkövetünk annak érdekében, hogy megvédjük intézményünket a COVID-19 járvánnyal szemben. Ezért hívtuk segítségül a Magyar Honvédség felkészített szakembereit is” – mondta az intézményvezető-helyettes.